V8-as dízelmotort fejleszt a Fiat

Maseratihoz illő V8-as dízelt kaphat a Ghibli

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Turbós V8-as erőforráson dolgoznak az olasz Fiat mérnökei. Szükség van rá, hisz a Sanghaji Autószalonon bemutatott Maserati Ghiblibe szánt háromliteres V6-os kevés lehet a márka híveinek.


Olaszországi forrásokra hivatkozva a Car & Driver szaklap szellőztette meg az új dízelmotorról szóló információkat. A 4 literes V8-as 365 lóerős lehet, legnagyobb nyomatékát pedig 622 Nm-re becsülik. Ha az adatok pontosak, az új motor 90 lóerővel lesz erősebb, mint a Ghiblibe most szerelt 275 lovas turbós V6-os, amelynek legnagyobb forgatónyomatéka 600 Nm.
Hirdetés

A hírek szerint az erőforrás 7,8 litert fogyaszt majd a Ghibliben 100 kilométerenként, ötvözi a közvetlen befecskendezést a MultiJet technológiával - ha zöld utat kap a fejlesztés. A világon mindenütt forgalomba kerülő V8-as leghamarabb 2016-ban érkezhet akár a magyar piacra is. A döntés attól függ, hogy a Maserati-vásárlók miként vélekednek a kettős turbóval lélegeztetett mostani V6-osról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:10
    Permalink

    Kell azért már a nagyobb lökettérfogat. Én konkrétan nem csak a maseratira gondolok. Ha kifejlesztik ezt a motort az előbb utóbb úgy is belekerül más olasz modellbe. Alfába pl 169-be esetleg. Muszály vetélytársat állítani a konkurenseknek. pl: 3.0 sor hat biturbó vagy immár 3turbós BMW, audi stb…

  • 2017.10.30. at 04:10
    Permalink

    Nem látom értelmét, Igaz a maserati sosem az értelemről szólt, de ha a Jag nem teszi bele az XFbe a V8as dízlét, akkor nem sok értelmét látom az olaszuoktól.

    A 2.4est kár volt kinyírni sokáig az egész prémimszegmens legimpozánsabb 2.5 alatti motorja volt.

Vélemény, hozzászólás?