0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Második Elektromobil verseny

A siker sikert szül

2010. február 17., szerda 16:49 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az áprilisi rendezvénynek ezúttal Miskolc belvárosa ad otthon.

Bosch sajtóközlemény:

A Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett, Miskolcon megrendezésre kerülő Elektromobil versenyen idén második alkalommal mérhetik össze tudásukat azok az elektromos hajtással rendelkező járművek, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatóiból álló csapatok terveznek és kiviteleznek. A tavalyi sikernek köszönhető, hogy a közel 100 csapatot számláló mezőnyben idén nagyszámú nemzetközi mérnökteamet és közkívánatra középiskolai tanár-diák csoportokat is köszönthetünk.

− A tavaly első alkalommal megrendezett Elektromobil versennyel egyik fő célunk az volt, hogy rendhagyó módon szóljunk az új generáció tagjaihoz, felszínre hozzuk kreativitásukat és újító ötleteiket. Azáltal, hogy a tavaszi versenyre jelentkezők száma megsokszorozódott és a mezőny nemzetközivé nőtte ki magát, bebizonyosodott, hogy az egyetemekkel való együttműködéseink gyümölcsözőek, a hallgatók pedig olyan megmérettetésekre vágynak, melyek meghatározó élményekkel gazdagítják, és hosszú távon motiválják, felkészítik őket későbbi mérnökpályájukra − mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

Miskolc belvárosában, a Görgey út mentén április 17-én nagyszabású program keretében, a csapatok körversenyeken és gyorsulási futamokon mérhetik majd össze tudásukat. A járművek 4 különböző kategóriában kapnak majd elismerést: hosszú távú és rövid távú gyorsulási eredményeik, műszaki megoldásuk, illetve szépségük, dizájnjuk alapján, mely utóbbira a közönség szavazhat. A verseny abszolút győztese amellett, hogy egy évig viseli a Bosch Legjobb Elektromobilja címet, a kategóriagyőztesekkel és a felkészítő tanárokkal együtt külföldi tanulmányúton vehet részt.

S hogy miben lesz más az idei verseny a tavalyinál?

„(…) a járművekbe ezúttal 6 szerszámgépet kell majd beépíteni, a tavalyinál hosszabb és szélesebb lesz a pálya, a gyorsulási a verseny kialakítása is megváltozik, és nagyobb nyeremények kerülnek majd kiosztásra. Az idei versenyre további újdonságokkal is készülünk, de ez egyelőre legyen meglepetés.” – mondta el kérdésünkre Zemlényi Tamás, az Elektromobil 2010 főszervezője.

A hírt szerkesztette: Karap Gábor


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Használtautó.hu

VOLKSWAGEN GOLF IV 1.4...

Ár: 940.000 Ft

Évjárat: 1999 / 3

Kivitel: egyéb

Üzemanyag: Benzin

SKODA OCTAVIA Kombi 1....

Ár: 2.390.000 Ft

Évjárat: 2005 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PASSAT III

Ár: 120.000 Ft

Évjárat: 1989 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó