Olcsó és strapabíró autó kéne? Itt a Citroën Cactus

Még csak koncepció, de a Citroën Cactus a PSA olcsó autóját mutatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Légbuborékokkal óvott karosszériájú, léghibrid motoros, vételárával és üzemeltetésével is olcsónak ígérkező koncepciót mutat Frankfurtban, illetve már most a Citroën.

Ahogyan a legtöbb európai tömegmárka, úgy a PSA szénája sem áll épp jól, s az ebből való menekülés egyetlen lehetősége a termékfejlesztés. Ennek megfelelően a Peugeot csokornyi újdonságot mutat majd be a jövő héten nyíló Frankfurti Autószalonon, s a Citroën is megmutatja, hogy a jövőben a prémiumkínálatot jelentő DS mellé egy új, most még csak C-Line néven emlegetett, kifejezetten olcsó modellekre összpontosító palettát hoz majd.
Ennek első modelljét mutatja a Frankfurti Autószalonon - legalábbis koncepcióként - már második generációjával bemutatkozó Cactus városi szabadidő-autó. (A sikert nem bízza a véletlenre a Citroën, nyilván szándékosan hoz olcsó autóként rögtön SUV-t, hiszen a Daciánál is a frissítésével amúgy szintén most debütáló Duster számít a leghangosabb sikernek). A Cactus persze nem csak árával, frappáns megoldásaival is sok vevőt nyerhet majd: a koncepció levegővel töltött, a kisebb parkolói koccanásokat nyom nélkül túlélő "Airbump" gumibuborékokat kap lökhárítóira és ajtóira is, műszerblokkját 7 colos kijelző helyettesíti, középkonzoljára pedig 8 colos érintőképernyő került a navigáció, illetve a szórakoztató rendszerek számára.
Hirdetés

Bár a Cactus méretei egészen terepjárósak (hosszúság: 4,21, szélesség: 1,75, magasság: 1,53 méter; hasmagasság 21 cm), összkerékhajtást egyelőre nem említ hozzá a gyártó, igaz, hajtásláncáról is csak azt tudni, hogy a PSA léghibrid rendszerével 3 l/100 km kombinált étvágyat ad, s városi üzemben csaknem fele annyit fogyaszt, mint egy hagyományos motorral szerelt verzió.

Utastere a modern építészetből ismert formákkal nyugodt légkört kíván adni, ehhez UV-szűrős panorámatető és a kormányról is kapcsolható, de automata üzemet is kínáló robotváltó előválasztójának műszerfalra telepítése is segíti. A négyszemélyes utastér elöl-hátul egybeépített, pados üléseket és sík padlót ad, így valóban egész kellemes atmoszférát kínál. Ha ez az autó valóban 3 litert fogyasztana, valóban olcsó lenne, s a PSA-nak még haszna is lenne rajta, nem lenne veszélyben, a Cactus azonban egyelőre (a 2007-ben azonos névvel mutatott verzióhoz hasonlóan még mindig) csak koncepció.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?