Nem tudják, hogy pontosan mit, de már megvennék a jenkik!

Még meg sem született, de már árulják a Corvette C7-est

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha a Corvette hetedik, C7 kóddal jelzett generációjának még a bemutatása sem történt meg, az internetes piactéren már megvásárolható.

Vélhetően a General Motors fejlesztői, illetve marketingesei is érdeklődve nézik, hogy milyen Corvette C7-est lehet vásárolni, pontosabban milyen modellre lehet licitálni az ebay.com oldalon, hiszen a típust még be sem mutatták. Talán persze épp ők kóstoltatják a közönséget, s vizsgálják, elérkezett-e már az idő a korábban is csak találgatásokból látott új széria debütálására, nem hiányolnak-e valamit még belőle a potenciális vevők. A legvalószínűbb hirdetésfeladó persze leginkább egy szemfüles kereskedő, hiszen az autóra licitálók már most elkötelezik magukat, ha ugyanis övék a nyertes licit az 50 ezer dollárt kóstáló autóra, azt meg kell vegyék, ellenkező esetben pedig az ajánlott foglaló 10 százalékát megtarthatja az eladó. Tengerentúli források szerint az eddigi 18 ajánlattevő közül már most volt olyan, aki 5200 dollár előleget ajánlott a legújabb Corvette-ért. Ha mégsem tetszene neki, 520 dollár, azaz jelenlegi árfolyam szerint 112 500 forint üti az eladó markát.
Hirdetés

Túlzottan sok információ egyébként nem áll a vevők rendelkezésére, a hirdetés szerint a Corvette C7-est V8-as motor, ismeretlen fokozatszámú automata vagy 6 fokozatú kézi váltón keresztül hajtja majd, a Sport alapfelszereltségű modellbe 6 légzsák, blokkolásgátló, légkondicionáló, tempomat, központi zár és elektromos ülés-, tükör-, valamint ablakmozgatás kerülne, opcióként szerepel a bőrülés, a CD-rádió és a vászontetős Convertible kivitel. Jó eséllyel nem téved a sokat persze nem is mondó ajánlat, de azért a hifi talán az alapverzióba is belefér majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?