BMW 520d továbbfejlesztve: 4,1 l/100 km

Még takarékosabb 5-ös BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erősebbek és persze takarékosabbak is lettek az 5-ös BMW 4 hengeres alapdízelei.


Csöppet, 5-5 kW-tal erősödve még takarékosabb 518d és 520d szedánt és kombit mutat be a BMW a Párizsi Autószalonon. Fogyasztásuk így 2-4 tizeddel, széndioxid-kibocsátásuk meg akár 10 g/km-rel csökken. A rekorder 520d limuzin az opciós (az összkereseknél széria) Steptronic 8 fokozatú automata váltóval (és a legszerényebb 17-es papucsokkal) papíron 4,1 liter gázolajjal is elketyeghet majd a jövőben, CO2-je meg 109 g/km lehet.

Hirdetés

A tavaly bevezetett, a már 190 lovas és kerek 400 Nm-es 20d motorhoz hasonlóan kétliteres lökettérfogatú 18d blokk 150 lóerős, nyomatéka maradt 360 Nm. Százas sprintidőben 2-2 tizedet hozott a változtatás: a 18d a korábbi 9,7 helyett 9,5, a 20d meg 8,1 helyett 7,9 mp alatt gyorsítja fel a hátsókerekes négyajtóst (a Touring új adatai 8,2 és 9,9 mp).

A TwinPower változó geometriájú turbós, négyhengeres, 2-2 kilóval könnyített, állítólag csendesebbé is tett alapdízelek alumínium forgattyúsházában kiegyensúlyozó tengely és hőátadásilag összekapcsolt hengerperselyek segítenek a hatékonyságban. A közös nyomócsöves befecskendezési rendszer 2000 bar nyomáson tolja a gázolajat az égéstérbe. A feltöltőben új görgőscsapágy dolgozik, a derék bajor mérnökök a kipufogógáz-visszavezetésen, az olajszivattyún, az automata váltó áttételezésén és a stop-start finomságán is módosítottak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Ez mind igaz, de régen 70 ló volt egy motor amiből 60 kellett is szinte állandóam, most egy 190 lovas motorról beszélünk ami csak néha használ 100 lónál többet. A többi srm stimmel, senki nem mondta, hogy nyélgázon hozzák ezeket az értékeket. Légellenállásról meg annyit, hogy gyári gumimérettel 0,33cW a golf3 és 0.28cW a BMW, nem kis különbség:)

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Egy dolgot el felejtsz megemlíteni a 190 lóerőt és a 400 nm-t elő kell állítani valamiből ehhez pedig energia kell … 20 évvel ezelőtt is pontosan annyi üzemanyag kellett 1 lóerő előállításához mint most annyi váltózott azóta , hogy manapság tökéletesebb égést tudnak alkotni mint régebben ezzel nőtt a motorok hatásfoka …ez viszont addig a pontig igaz ameddig a hajszálnál vékonyabb 5-8 furaton keletkező korom és égési szennyeződés mennyisége nem befolyásolja a számítógépekkel megtervezett égésteret … de ezen tényleg nem kell vitázni 190 lovat etetni kell és ez normális használat mellett soha nem fog kijönni 4.1 literből ráadásul úgy hogy az autó minimum 1700 kg és 225/55/17 gumikon gördül alapból . Lehet jönni a golf3 és a toledóval de nagyjából 700 kg val könnyebbek mindkét autó és jó 90-130 lóerővel gyengébbek … ráadásul mivel kisebb autók jóval kisebb a légellenállási értékük is ezzel együtt biztos vagyok benne hogy nem 225-ös gumikkal szerelted fel a kocsikat ami a tapadási tényezőt növeli ezzel együtt a súrlódási veszteséget … 😀

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Hajmeresztő, hogy az emberek döntő többsége mennyire nem érti ezt a fogyasztás kérdéskört (beleértve a magukat szakmabelinek hívők 99,99%-át is). “Gyári fogyasztásról” és hasonló elvileg is lehetetlen baromságokról regélnek és folyamatosan csodálkoznak azon “hogy nem hozza a gyári fogyasztást” a tajiga. Ez is jól mutatja hogy bőven megérett már a kipusztulásra ez a faj. 🙂

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Kitalálhatom? Volvo?

    A próbapadon történő mérésnél a légellenállást a forgózsámolyok fékezésével szimulálják úgyhogy attól még lehet jó a mért eredmény.

    A start-stop leginkább azoknak a bizonyos főődmíveseknek a vakítására van kitalálva. De mint alább is láthattuk, a nagyon főődmíves főődmíves még ki is kapcsolja mer ő úgy tudja hogy árt a túrónak. 🙂 A városi élőlények meg had dögöljenek meg a lényeg hogy a túrónak ne ártson.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Oke, rendben, felismeri a ciklust, de kb minden autogyär igy “csal”. Ergo összehasonlitäsra meg kivälo. Szoval ha egy tipus 6litert fogyaszt Ncap cikluson, a mäsik 4-t, akkor värhatoan a különbseg is kijön a valosägban ugyanolyan üzemeltetesi körülmenyek között. Nem adja viszsa a valosägot, de reprodukälhato es ez a lenyeg, mint minden egyeb tesztnek.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    A fogyasztáshoz szeretnék hozzászólni: mint az egyik hazai vezető márka importőrénél dolgozó, elég sok autóipari mérnök kollégám/ex-kollégám/barátom van. Az egyikük sörözés közben elkottyintotta, hogy az ő márkájuknál a motorvezérlő szoftver úgy van megírva, hogy felismeri a fogyasztásmérési ciklus előre programozott menetét és ún. “szegénykeverékes” módra vált, azaz a valós értéknél kevesebbet fogyaszt az autó a fogyasztásmérő padon, mint a valós életben. Ez értelem szerűen szériában minden autó vezérlőjét érinti (gondolom pár száz plusz sor a szoftverben) hiszen a fogysztásmérésnél véletlenszerűen vesznek le autókat a sorról, így maga a kiválasztott autó nem “preparálható” nem lehet közben belenyúlni.
    Egyébként pedig azt már sokan leírták, hogy a próbapadon mért fogyasztás azért sem lehet reális, mert nincs légellenállás, üzemmeleg a motor (legalábbis a mérés egy részében) és a külső hőmérséklet is 15-20 fok, vagyis ideális. Egyébként az emberi tényező tényleg litereket jelenthet, a Start-Stop rendszereknek pedig ne felejtsük, hogy csak városban van jelentősége (az egyik hozzászóló írta, hogy autópályán milyen fogyasztással jár, holott még a S/S is ki van kapcsolva, na az ott éppen semmit sem befolyásol, bekapcsolva is ugyanannyit fogyasztana).

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Értem én! A BMW többet hazudik mint más, de ha összehasonlítom és mégsem több akkor azt mondod semmi köze ennek más márkához:D Kivéve a te japán autódat persze, az marketing céllal megbocsájtható extra hülyeség, de akkor is a hazugrohadtbéemwés mindenit neki, há’ mit képzel a köcsög német?!
    Vau-vau…

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Én nem fikázok semmit csak közlöm a tényeket.
    Vedd a fáradtságot és olvasd el a cikket.
    Itt a BMW-ről van szó nem másik autóról. Mi köze ennek másik márkához?
    Mellesleg a japánok valóban kevesebbet hazudnak.
    Az én autómnál viszont nagyon durvára sikerült üzleti okokból. Ezen mindig jókat mosolygok, amikor a sok dilettáns katalógushuszár szóba hozza. 🙂

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Elég sok dolog van itt. Először is te is ezzel a marhasággal indulsz, hogy gyorsulási adatokban a német nagyobbat hazudik mint a japán. Ez miből jött le? Ha te is azt a francia okádékot hozod példának akkor nézd meg a japán márkákat is, kb annyi eltérés lesz rajta mint németből. De lépjünk tovább, erre úgysem válaszol egyikőtök sem… Azt el tudnám fogadni, hogy hazudnak a gyártók úgy általában, ott kozmetikáznak ahol csak lehet, ez természetes de kár ebből német vs. japán harcot csinálni. Vagy bizonyítsd be.
    Volt nekem is dízelem, tudom milyen rózsaszín a világ mikor átlag 4 literrel közlekedik az ember (golf3 1.9 szívódezső) direkt télre vettem, hogy az rohadjon alattam és még ilyen fogyasztással is utáltam:D De a toledoval (1.6b) is eljárkáltam 5-5,5 literrel ami egész korrekt (pályán már közel 8 liter), mindkettő 300ezer km felett van óra szerint de nyugodtan megszorozhatjuk kettővel. És akkor mi van? Ezek az új motorok már sokkal nyomatékosabbak mint régen, nem csak súly/lóerő számít, ugyanakkora hengerűrtartalomban az optimális égéshez fele annyi üzemanyagot használnak mint 20 éve. Persze nem fogyaszt annyival kevesebbet, mert nem úgy mész vele mint a régi autóddal. Ezt a hibát sokan elkövetik, mert észre sem veszik mennyivel hamarabb érik el az utazó sebességet, ami amúgy sokkal magasabb mint egy régiben. Persze azt meg elvárná, hogy a fogyasztása a fele legyen… annyi is lenne, ha úgy vezetnék mint egy régit. Na ezt jól össze-vissza sikerült leírnom de most már így marad.
    Mellesleg a gyári fogyasztási adatok tényleg nem életszerűek, de te is láthatod a saját mintádból, hogy nem is hazugság.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Szóval ezek szerint a BMW rendelkezik hitelesített méréssel , hogy valóban 7.9 a 100-as sprint vagy csak beültettek egy teszt sofőrt aki elrúgta neki kijött 8.3 -8.5 és mivel már a 184 le-s motornál is hazudtak pár tizedet itt is kell így jött ki a 7.9 . De ha valaki nem tudja reprodukálni ezt az adatot 2 elég nehéz lehet ” azt is elintézik azzal , hogy az ő tesztpilótájuk ennyit tudott a kocsival és valójában te vagy a balfasz mert te meg nem … Egyébként igen minden márka hazudik a gyorsulási és fogyasztási adatokban van aki pofátlanabbul lásd Németek van aki nem annyira lásd Japánok … de mielőtt még azt hinnéd Japán buzi vagyok közlöm Német autókat szoktam vásárolni … és igen biztos lehet vele 4.1 litert fogyasztani egy 100.000 km alatt összekopott motorral úgy hogy közlekedek vele közúton ” egyenes úton vízszintes haladás mellett szélcsendes időben ” csak kérdés mennyire lesz életszerű , hogy senkit nem előzöl meg és szinte mindenkit feltartsz aki 70 km/h nál gyorsabban akar menni … én is tudok reprodukálni 4.1 litert pdtdi vel úgy hogy ha 80 nál jobban nem megyek és a szarszóró traktort akkor előzöm meg ha jó 1 kilométerre nem jön szembe semmi de a való életben ilyen szedált módon nem közlekedik senki ezért a reális fogyasztásom is felmegy 5.5-6 literre és akkro nem kell elfelejteni hogy egy 1420 kg-s autóról beszélek csak szemben a BMW 1700 kg -val ” + szélesebb kerekek , nagyobb légellenállás ” . Én már egyébként várom az új mérési ciklus bevezetését kíváncsi leszek hirtelen mennyivel fognak nőni ugyanazon autók csodás gyári fogyasztásai …

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Nem csavarok semmit, csak mutatom mennyire ésszerű fikáznod a BMW-t miközben minden márka ugyanolyan vagy rosszabb. Mondjuk a corolla biztos jobbat megy tizenakármennyi év után is a gyári értéknél, nem is értem miért nem ahhoz mérnek mindent… lehetne mostantól egységnyi idő is amit te állítasz fel, úgyis mindenki más hazudik.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Hiába csűröd csavarod, ezek mért adatok és hitelesek.
    Legalább annyira mint a BMW adatai. 🙂
    Valóban sok márka trükközik a számokkal. Jó, hogy rájöttél. Nem is tartott sokáig.
    Javaslom néha olvass autós teszteket. Ott is megdöbbenéssel fogod tapasztalni, hogy gyakran nem tudják produkálni a gyári adatokat, pedig németek a tesztelők.
    Segítek!
    Ne akarj mindig okos lenni, mert azzal csak az ellenkező hatást váltod ki.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Igazad van. Nincs is semmi bajom az adatok megadásával.
    🙂
    Persze megfelelőképpen kell értelmezni őket. De van ez így más téren is. Pl: ha 1300 km-t szeretnék megtenni autópályán, max. 130 km/h sebességgel, akkor ott bizony muszáj lesz több 10 óránál többet beterveznem…

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Az én autóm papíron kb. 100 LE-s. Talán 10 alkalommal pörgettem a motort abba a fordulat tartományba, ahol ez a 100 LE előbújik.
    De ez így van rendjén. Baj is volna, ha muszáj volna mindig elhasználnom valahogyan a 100 LE-t . Városban érzésre úgy a félet használom, maximum. Lámpánál állva 0%-át. Motorfék üzemben pedig ugye “negatív” LE-ket.
    A valós fogyasztásomat olyan valós üzemállapotok “indukálják”, amik között szinte mindenféle mértékű teljesítményleadás megtalálható, csak a névleges 100 LE nem.
    Érdekesség képpen: Az egyik német (képes) autósújság néhány éve végzett egy fogyasztási tesztet, amelyben az autókat végsebességük közelében hajtották. Derekas számok jöttek ki.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Igazából két dologra lehetett volna következtetned, de megint személyeskedésbe fullad ez a vitánk. Segítek.
    Az első, hogy az oldal hiteles adatokat mutat és büdösparasztbéemwé ugyanúgy vagy kevésbé hazudik mint minden más márka. A második, hogy nem jók a számok azon a francia köpet oldalon, jobbat meg gondolom nem tudsz előkukázni mert nincs.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Uraim!
    Laboratóriumi körülmények, szabványosítás, összehasonlíthatóság, egyenszilárdságú mérés.

    Ezeket a fogalmakat kéretik értelmezni minden kétkedőnek (menőmanó kivétel, mert neki nem fog menni).

    A való életben minden bizonnyal nagyon nehéz lesz reprodukálni, de hát a nehézségi gyorsulást sem ellenőrizte le innen egyik kommentelő sem, mégis elfogadjuk, hogy annyi, amennyi.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Azt elfelejtetted, hogy a szétfingott tíz éves Toyota pedig sosem romlik el, 6 mp-et ver saját magára és az ágyúgolyót is azzal tesztelik, hogy elég gyors-e?

    Légy pontos.
    :-DDD

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Annyi a nyomaték, hogy nem kell pörgetni feleslegesen a motort. Nemrég vezettem új skoda octaviát 1.6 tdi 105 paci nemtom hány nm, de az 5fokozatú váltóval 4esben beremegett a motor 50nél, és 3asban kellett haladni, mert annyira zavaró volt a hang+remegés. Nem tudom, hogy pontosan mekkora fordulatszám értékek voltak ezek, de 4esben 60tól lehetett haladni, hogy ne szenvedjen a kocsi a nyomatékhiánnyal. (egyébként országúton ezzel nem volt probléma, és 4 fővel+teli csomagtartóval a krakkó-budapest táv kijött 4,3-as átlaggal, és egészen dinamikusan lehetett gyorsulni akár 140ig)
    Nekem 330d-m van, és 900as fordulat alatt kezd el remegni, ami meg már majdnem alapjárat… Ugyanez a túra pedig valahol 5,8-6,3 között jött volna ki nekem, igaz vegyesben kimondottan nehéz lábbal 8,3ra jövök ki. (manuális váltó, 1825kg)

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Valóban az, mondjuk ez olyan oldal ahol az Evo7rs2, Evo8, CLA, 1,6vti, Cayenne, ezek is mind-mind elmaradnak a gyári adattól. Már kezdtem gondolkozni kik képesek ennyi hülyeséget összehordani mikor feltűnt a sok szám között az az idióta francia nyelvű szöveg. És lám… Ennek örömére rákerestem a 306 2.0 16v 135ps modellre ami hat tizeddel szarabb a gyári értéknél. Az 1.8xs már kilenc tizeddel, lehet, hogy a csigaevés hajlítja az időt és teret, vagy mindenki hazudik csak menőmanó tudja az igazat.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Hiába ironizálsz!
    Gyakran nem lehet teljesíteni a teszteken a BMW által megadott gyorsulási adatokat.
    Igaz, hogy csak 0,2-0,3mp-ről van szó, de mindenképp jobban hangzik a 7,9 mint a 8,2.
    Bocsánatos bűn, de simán megteszik. 🙂
    Mellesleg meg bárki írhat bármit, az életben csak a tények számítanak. Azok nagyon makacs dolgok. 🙂

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Igen általában az ember 70-100 LE-t használ ki. De azokra a másodpercekre amikor kell a húzóerő, életet menthet…Egyébként meg ott a bősége nyomaték, ami kell is a kéttonnás kasztnihoz…

    Amúgy ezek az LE növekedések szinte statisztikai hibahatárnak tekinthetők… Ennyivel a mostani 20d-k is tudtak többet szerintem…

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Termezsetesen a 4.1L egy szep ertek, eleg kimelös üzem, mäs hasznälatban több lesz.
    Mi a baj az adatokkal? Ha töled kerdezik az autod fogyasztäsät, Te is az autod maximälis teljesitmenyhez tartozo fogyasztäst adod meg? Szerintem nem…

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Az adatok konstans méréseken alapulnak, a gyártók már sportot űznek a katalógusadatokra való gyúrásból 🙂 . Biztos ennyit fogyaszt és biztos ennyire jól gyorsul optimális körülmények között, csak azt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy optimális körülmények (hőmérséklet, páratartalom, vízszintes út, egyenletes tempó, stb.) elég ritkán fordulnak elő. Ellenben persze ha közel optimálisak nagy valószínűséggel meg lehet közelíteni a BMW által közölt adatokat is ebben biztos vagyok! Az más kérdés, hogy ez elég ritkán lesz 🙂 . Ezért nem a BMW-t kell bántani, az előírt mérési módszerek sajnos abszolút nem realisztikusak. Ezzel minden gyártó “pont” ennyit “csal” és “pont” annyira lehet megközelíteni azokkal is a gyár által ígért adatokat! Nyilván ez is inkább 5-6 liter között fog fogyasztani vegyesben, ami azért valljuk meg nem olyan rossz a teljesítményhez és a nem kevés önsúlyhoz képest. Ennyit minden 2000 cm3 körüli dízel “megeszik” ha csak nem “nagypapásan” tojásokkal a pedál alatt, 1500-nál elváltva vezeted. Persze abban az esetben számolj a sokszázezres katalizátor és részecskeszűrő bőven idő előtti cseréjével és kerüld az autópályát. Lássuk be csodák nincsenek ezek a bőven 50% alatti hatásfokú belső égésű motorok ennyit tudnak, nyilván nem ez lesz a jövő!

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Még ha a fogyasztást vesszük ami magasan emberi tényezőtől függ, lehet köpködni. Mondjuk arányaiban nem mond nagyobb valótlant, mint a bármi más gyártó ilyen kategóriában de akkor is köcsögb*zinémet, ugye Kaller. Másodpercekkel már nehezebb vitatkozni mert elég egyértelmű, nem is olyan hihetetlen szám az a 7,9 hogy ne lehessen teljesíteni de a “büdösparasztnémet” biztos felgyorsította a videót, mint a 80-as évek nagy akciófilmjeiben volt menő.

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Nekem egy 2011-es évjáratú 318d Bmw van a tulajdonomban. Nálam, ha nem száguldozom akkor különösebb odafigyelés nélkül 4.8-at fogyaszt a műszer szerint, vegyes használatban!!!! Az előző 2008-as 320d 4.9 -et evett ugyanilyen használat mellett. Egyiknél sem használom a start/stop-ot mert szerintem árt a turbónak melegen!!!! Ha használnám szerintem még ennyit sem fogyasztana…..

  • 2017.10.29. at 02:33
    Permalink

    Tényleg nem kötözködni szeretnék de ezek a már már csodával határos fogyasztási adatokat és a gyorsulást valaki elhiszi még??? 4.1 liter hát persze … maximum ha 70-80km/h nál nem megy gyorsabban és nem előz meg senkit ne felejtsük el , hogy egy közel 1800 kg -os autóról beszélünk … 7.9 a százas sprint …. LOLOLOLOLOL hát persze adjunk hozzá bő 1 másodpercet és akkor talán hihető az adat …. 1800 kg 190 le és 7.9 másodperc 😀 😀 😀 a Németek igazán jól tudnak hazudni …

Vélemény, hozzászólás?