Megérkezett a Mini Roadster
Váratlanul bemutatkozott: Mini Roadster
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A nyáron debütált Coupé után most megérkezett a hatodik gyermek, a csak kétüléses vászontetős modell, a Mini Roadster.
Nehéz feladat áll a Mini Roadster előtt, nem kisebb célt tűztek ki elé, mint hogy kihasítson egy komoly szeletet a már régóta főként a Mazda MX-5 által gondozott tortából.
A Roadster a hatodik tagja a Mini sorozatnak, és az első nyitható tetejű kétüléses modell a cég történetében
A típus a nyáron bemutatott Coupé vászontetős variációja, így nem meglepőek méretei: 3734 x 1683 x 1390 mm. Miként a Coupé is a hagyományos változat sportkiadása, a Roadster is mutat különbségeket a szintén vászontetős Convertible modellhez képest, szélvédője 13 fokkal laposabb, és karosszériája is két centiméterrel alacsonyabb a kabriónál. Ugyanakkor a hátsó ülés eltávolításával közel duplájára, 240 literre nőtt a csomagtér befogadóképessége.
A közel kétszeresre növelt méretű csomagtér örömteli, de a kép kicsit túlzó: a 133 cm-es snowboard gyerekméretű
A Roadster sikere csak azon múlik, hogy vezetési élményben mit tud az MX-5-höz képest. Illetve még azon sem, a Mini fanatikusai között bizonyára vannak, akik már most megrendelnék
Gokartosabb vezetési élményt ígérnek, mint a villantós kabrió esetében, ami az alacsonyabb súlypontnak, a sportosabb futómű-beállításoknak, a plusz merevítéseknek és az optimalizált aerodinamikai jellemzőknek köszönhető.
Motorválaszték tekintetében sincs különbség Coupé és Roadster között, az alap Cooper 122 lovas 1,6-os benzinessel, a Cooper SD 143 lóerős kétliteres turbódízellel, a Cooper S 184 lóerős 1,6-os, turbós benzinessel, míg a csúcsmodell John Cooper Works ez utóbbi motor 211 lóerőre húzott változatával lesz kapható.
Mindegyik hatfokozatú manuális váltóval érkezik, az automata pedig a JCW modell kivételével mindegyikhez rendelhető lesz.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Volkswagen up! 1.0 teszt
Megérkezett, s kiderült, hogy nem véletlenül lett második az Év Autója szavazáson a Volkswagen up! Nem kendőzi gyengeségeit, viszont sok szempontból erős, és ezzel mindenkit meghódított, aki kipróbálta.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
MINI tesztek
Mini Cooper S Coupé teszt 
Egy kabriónak látszó kupét, egy kétüléses trendtárgyat teszteltünk 184 ütős-turbós lóerővel, automata váltóval és hátsószárny-billegetéssel. A Mini Coupé sok mindenre nem jó, mégis szerethető autó.
MINI Countryman Cooper S All4 teszt
Négy hajtott kerék, négy ajtó, négy ülés - a MINI Countryman szakít az eddigi hagyománnyal, de a Cooper S vezethetősége továbbra sem okoz csalódást. Persze, meg is kérik az árát.
MINI Cooper D teszt
A MINI Cooper D nem való azoknak, akik fogukhoz verik a garast, mert alaphelyzetben is nagyon drága. Pedig nagyon lehet(ne) vele spórolni.
Még több MINI tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Május 24-28. között Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
- Megújult a legerősebb Mini
- Elkelt a legidősebb Mini
- Gyártásba kerül a Mini Clubvan
- Árverésre kerül a nyolcadik Mini
- Oldtimer rendezvények sora köszönti a tavaszt
- Jópofa videón a Mini Countryman John Cooper Works
- A Countrymant is kupésítja a Mini
- Mini Cooper S Coupé teszt
- Genfi Autószalon: Mini Countryman John Cooper Works
Használtautó.hu
|
Ár: 1.880.000 Ft Évjárat: 2003 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.890.000 Ft Évjárat: 2004 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.650.000 Ft Évjárat: 2005 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

























