Egész modellcsalád lesz a Volkswagen Tiguanból

Megerősítve: lesz kupés crossover és hétüléses változata is a Volkswagen Tiguannak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A korábbi hír igaz. A már bemutatott ötajtós, ötülésesen kívül még két további változata lesz az új Volkswagen Tiguannak.


Két éve májusban még csak feltétles módban írtunk a Tiguan sorozat kibővítéséről, de mostanra megvan a hír hivatalos megerősítése. Tavaly még kapott a régi modell egy láthatatlan frissítést, aztán meglestük az új szériát fejlesztés közben, végül Frankfurtban megmutatta a Volkswagen a nyolc év után megjelent második generációs Tiguant. A modell első svédországi médiapróbáján, a cég kompakt modelljeinek termékfejlesztésért felelős vezetője, Jochen Böhle beszélt a jövőbeli fejlődés útjáról.
Hirdetés

Böhle szavait a brit Autocar idézi, a riport alapján 2017-re várhatjuk a hosszított tengelytávú és hétüléses változatot. Az elsősorban stílusával hódító, kupészerű kialakítású crossover változat meg 2018-ban csatlakozik be. Mindegyik a konszern MQB építőkészletét hasznosítja és alapból elsőkerékhajtású, de rendelhető a 4Motion összkerékhajtás. A normál változat 2681 milliméteres tengelytávját kapja a crossover is, a hosszú hétüléses meg 2791 milliméteren terpeszt. Kérdés, hogy ez utóbbi eljut-e Európa felénk eső részére, mivel azt Kínában és Mexikóban fogja a VW összeszerelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?