Hivatalos képeken az Ariel Atom off-road vátozata

Megjelentek az első fotók a Ariel Nomadról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A múlt hónapban már megjelentek az első sematikus képek az Ariel Nomadról, most pedig megérkeztek a hivatalos fotók és a pontos technikai paraméterek.


Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az Ariel Atom élményautónak elkészítették az off-road célra szánt testévérét. A terepen való csapatás érdekében megemelték a hasmagasságot és nagyobb rugóúttal rendelkező futóművet építettek be. Emellett vaskosabb gumiabroncsokat, méretesebb felniket és egy borulásvédelmi rendszert is kapott az autó. A teljesítményt illetően nem lehet panasz.
Hirdetés

A négyhengeres, benzines és 2,4 literes Honda motor 235 lóerőt és 300 Nm forgatónyomatékot teljesít. Mindehhez 670 kg-os tömeg társul. A hajtás hatfokozatú váltón keresztül jut el a két hátsó kerékig. A 0-60 mérföldes (0-96 km/h) gyorsulás 3,4 másodpercig tart, a végsebesség 201 km/óra. Az autó nyártól lesz rendelhető, ára nettó 27 500 font (kb. 11,2 millió forint), ami nem szerény, de élményből sem olyat oszt az Ariel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?