Dakar: körömreszelés, hegyekben éjszakázás

Megkezdődött az igazi Dakar-rali

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A copiapói hurokszakasz sokaknak egyet jelentett a hegyekben éjszakázással. Az élmenőknél megy a szokásos adok-kapok.

A negyedik dél-amerikai Dakar-rali hatodik, első chilei szakaszát ugye pénteken időjárási-biztonsági okokból törölték, s az Argentínából induló mezőny konvojban zsilipelt át Chilébe az Andok 4700 méter magas, fagyos-szakadékos-csúszós San Francisco hágóján. A szombati, hetedik "hurok" kőkemény 419 km-es volt copiapói rajttal és céllal, homokhegyre fel és vissza, s ahogy az eredményekből is látszik, még az élmenők is sok időt töltöttek versenytempóban közlekedéssel.
A motorosoknál Coma kicsit hozott Despres-n. A quadosoknál Alejandro Patronelli rettenetesen elverte a mezőnyt. Tesója, Marcos sokat, 1 óra 20 percet veszített, de az eddig éllovas, 5 perc büntetést szintén begyűjtő Maffei is kapott 54-et, úgyhogy Alejandro át is vette a vezetést, fórja tetemes. Az autósoknál kettős Hummer-siker született Al-Attiyah, Gordon sorrendben, a Mini-Hummer csata állása ezzel 4:2-re módosult. Összetettben Peterhansel kicsit így is növelni tudta előnyét, a hatodik Al-Attiyah pedig biztosan pipa az elmaradt pénteki száguldás miatt, mert hátránya 43 perc, s még az is lehet, hogy a végelszámolásnál hiányozni fognak a kiesett km-ek. A kamionosoknál ismét De Rooy és az Iveco volt a leggyorsabb.
És a magyarok? A verseny hivatalos oldalán nincs róluk infó, hogy elérték volna a napi célt. Amit tudhatunk, azt a dakar.hu oldalról tudjuk: a 8-as ellenőrzőpontnál még 24. helyen álló Szalayék valahogy bebotorkáltak, Sebestyénék és a kamionos Darázsiék kint éjszakáztak. "Nagyon nehéz szakasz volt. A homokkőhegyek oldalán olyan letörések voltak, hogy alig lehetett róluk lejönni. Az autó négy kerékkel csúszott lefelé, s a dűne alján sem lehetett lendületet venni, mert ott is törés volt, úgyhogy lassan leereszkedtünk, majd vettünk egy lendületet, de persze azzal nem ment fel az Antara a csúcsra. Úgyhogy ledöntöttük az autót, de fogalmunk sem volt, mi van ott. Visszatért a régi érzés, hogy éjszaka botorkálunk a dűnék között, keresünk egy halvány fénypontot a horizonton. Ezt azért annyira nem szeretem" - vallotta be Szalay Balázs.
Ez a helyzet azért állhatott elő, mert 20 kilométerrel a cél előtt az autóban eltört a jobb hátsó féltengely. Szalay és Bunkoczi ment felfelé a dűnén, a pilóta kapcsolt egy egyest, amikor az autó megállt. Először azt hitték, a kuplung ment tönkre, de aztán kiderült, hogy féltengelytörés. "Nekiálltam kicserélni a féltengelyt, Laci meg közben visszament a pálya azon szakaszára, ahol a legtöbben átmentek a dűnén, nehogy Darázsi Zsoltiék elkerüljenek minket. Aztán kiderült, hogy az egyik csavar menetét teljesen megette a homok, úgyhogy egy kisreszelővel - alig volt nagyobb egy körömreszelőnél - elkezdtem menetet reszelni. A végén aztán, ahogy már említettem, jött a sötétben botorkálás."
Hirdetés
A 7. szakasz eredménye, motorosok (élmezőny)
  1. Coma (spanyol, KTM) 3:51:35 ó
  2. Despres (francia, KTM) + 2:03 p
  3. Goncalves (portugál, Husqvarna) + 2:49 p


quadosok
  1. A. Patronelli (argentin, Yamaha) 4:36:16 ó
  2. Casale (chilei, Yamaha) + 17:10 p
  3. La Fuente (uruguayi, Yamaha) + 33:59 p


autósok
  1. Al-Attiyah, Cruz (katari, spanyol, Hummer) 3:26:57 ó
  2. Gordon, Campbell (amerikai, Hummer) + 7:30 p
  3. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) + 7:53 p

  1. ...? Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel)
  2. ...? Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser)

kamionosok
  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, holland, belga, Iveco) 4:20:32 ó
  2. Loprais, Almási, Ernst (cseh, Tatra) + 3:59 p
  3. Kargyinov, Gyevjatykin, Mokjejev (orosz, Kamaz) + 16:32 p

  1. ...? Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN)


összetett állás, motorosok (élmezőny)
  1. Despres 18:12:38 ó
  2. Coma + 7:48 p
  3. Rodrigues (portugál, Yamaha) + 49:39 p


quadosok
  1. A. Patronelli 22:28:18 ó
  2. Maffei (argentin, Yamaha) + 58:53 p
  3. M. Patronelli (argentin, Yamaha) + 1:21:35 ó


autósok
  1. Peterhansel, Cottret 15:32:53 ó
  2. Holowczyc, Fortin (lengyel, belga, Mini) + 11:22 p
  3. Gordon, Campbell + 13:09 p

  1. ...? Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel)
  2. ...? Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser)


kamionosok
  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul 18:05:15 ó
  2. Loprais, Almási, Ernst + 17:10 p
  3. Stacey, Van Goor, Der Kinderen (holland, Iveco) + 33:14 p

  1. ...? Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN)

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?