Az eddigi legszebb Kia

Meglepően szép négyajtós kupé a Kiától

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre nincs neve a négyajtós Kia-tanulmánynak, ami valószínűleg nem kerül sorozatgyártásba.

Egyelőre nincs neve a Kia Frankfurtban bemuatkozó, Hyundai Genesis alapokat felhasználó négyajtós kupéjának, de állítólag erőteljes V8-ast helyeztek el motorterében.
A tanulmány létezésén túl az igazi meglepetést az adja, hogy a cég Peter Schreyer irányítása alatt dolgozó frankfurti tervezőközpontja hihetetlen ügyesen határozta meg ezt a nehezen megfogható alapformát, a névtelen Kia sokkal harmonikusabb, egységesebb képet mutat, mint például a kategória egyik új sztárjának tartott Porsche Panamera.
Az autó már a Schreyer által megalkotott új családi orr-részt viseli, finoman emelkedő tetővonallal, erőteljes oldalvonalakkal, és a farrészt finoman átölelő keskeny hátsó lámpákkal. Belsejéről, melyet egyelőre nem látunk, kifinomult, elegáns négyszemélyes utastérként számol be a Kia sajtóközleménye. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy ez az autó csak kísérlet ebben a Kia által eddig nem látogatott szegmensben, és nem annyira egy következő modell előképe, hanem inkább a Kia jövőbeli dizájnelemeit bemutató tanulmány.
Ezt a limuzint állítólag a Soul kisautó kabrióváltozata és egy cee’d alapokat használó elsőkerék-hajtású kis roadster veszi majd körül a soron következő Detroiti és Genfi Autószalonokon, azaz jól látszik, hogy új területek felé merészkedik a koreai gyártó. Frankfurtban az új négyajtós mellett kiállítják a már itthon is rendelhető háromajtós Picantót és a Soul kisautó frissített változatát is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?