Első kémfotókon az “olcsó és takarékos” Porsche Macan

Meglesték a Cayenne kisöccsét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi Q5 Porsche-emblémás megfelelője a szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be, a sok-sok háziasszony pedig bő másfél év múlva veheti birtokba.

Rég volt, hihetetlen, de már tíz éve, amikor hátast dobtunk a hír hallatán: szabadidő-autót fejleszt a Porsche. És a Cayenne álterepjáró 2009 óta dízelmotorral, sőt, főleg azzal hódít. Szóval azon már nem lepődtünk meg, amikor bejelentették a kompakt Macan érkezését, ami nem más, mint a konszerntestvér Audi Q5 Porsche-kiadása annak padlójával és hajtásláncaival (erőforrások, váltók, 4x4). Tuti lesz kétliteres TDI quattro, esélyes a hibrid megjelenése is.
Amit a Porsche házon belül berhel, az a futómű és a fék - egy sportkocsis génekkel rendelkező autónak ilyen emblémával és névvel akkor is pazarul kell kanyarodnia és feküdnie az utat, ha éppenséggel nem lapos és - viszonylag - könnyű, hanem bakancsszerű és dögnehéz. Az Evoque-rivális Macant Lipcsében gyártják majd, premiere az őszi Párizsi Autószalonon esedékes, a boltokba csak 2014-ben kerülhet.
Hirdetés
A Cayenne-nél egy-másfél számmal kisebb, de így is elég tágas és elég Porsche, háziasszonyoknak (és üzletembereknek is) tökéletes Macannál (mezei dízelként) takarékosabb és olcsóbb terméke sosem volt még a márkának, ezért a siker garantált - a stílszerűen egy Audi Q5 társaságában tesztelt prototípust Németországban fotózta a Carscoop munkatársa.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?