Itt a legtakarékosabb japán dízelmotor

Megmutatta a Mazda az 1.5-ös Skyactiv-D motort

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nem tudni, mennyire, de a Mazda szerint übertakarékos lesz a következő Mazda2-ben debütáló 1,5 literes Skyactiv-D. A legtakarékosabb.


Még nem árulta el a Mezda, hogy pontosan milyen rekordfogyasztásra és széndioxid-kibocsátásra is lesz képes a 1,5 literes Skayctiv-D dízelmotor, hiszen csak a következő Mazda2-ben debütál, s még be sem mutatkozott az igazán remek kis autó harmadik generációja (a premier az év végére tehető).
Hirdetés

A Mazda bezzeg állítja, hogy a Skyactiv motorcsaládot gazdagító, abszolút saját fejlesztésű, 4 hengeres, stop-startos és persze Euro 6-os környezetvédelmi besorolású 1497 köbcentis dízele a legspórolósabb japán erőforrás lehet, különben meg teljesítményadata 105 LE (4000-nél), nyomatéka 250 Nm percenként 1500-2500 fordulaton. A "természetesen" alacsony, 14,8:1 kompressziójú motornak a hatékonyságot növelő különlegességei a változó geometriájú, forgásszenzorral ellátott turbófeltöltő, illetve a szívórendszerbe integrált vízhűtéses közteshűtő. NOx-katalizátor nincs, s mivel a helyi (japán) előírásoknak is megfelel, a Demio orrába is beszerelik. Hogy milyen benzinmotorokkal fut majd az új Mazda2? Vélhetően szívó 1,3 és 1,5 literesekkel skyactivosítva, az 1.5-ös dízelt pedig tuti megkapja a kompakt Mazda3 is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    [b]“Meg más szempontokat is nézni…azt azért elmondhatjuk, h a dízelek turbó nélkül kb semmik…(szgk-ra vonatkozóan)”[/b]
    A jelenleg még futó, turbó nélküli dízelek nem erről árulkodnak. Az 1527 ccm-es PSA 58 LE -s kisdízel városban országúton tökéletesen megállja a helyét, és még csak lustának sem nevezhető, sőt autópályán is minden nehézség nélkül lehet vele tartani a 130-at több száz km-en keresztül folyamatosan, akár 4 személlyel és csomagokkal együtt is.
    A VW nagy elismerést kivívott SDI motorjáról meg már nem is beszélve. Ezeknél viszont nincs az a kényelmetlenség sem, mint a legtöbb forgalomban lévő turbósnál, amiről szó volt itt, hogy a lenyűgöző nagy nyomaték csupán 1000 max 1500-as fordulatszám tartományban van jelen, a többiben ahhoz képest halott a motor.
    Persze ha nálad 200 LE az alap, meg 8 mp-es gyorsulás 100-ra, akkor igazad van. A mai közlekedési viszonyok között viszont ezek az adatok már okafogyott tényezők.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    [i]“De az nem 1,4-es, hanem 1.3-as.”[/i]
    Tudom, 1339 ccm. A piac 1,4-esnek kategorizálta be. Ha fellapozod az Autonavigátor testvéroldalát a Hasznaltauto.hu -t, ott a pillanatnyilag látható 130 db-db-ból egyetlen egy 1,3-ast sem fogsz találni, hanem vagy 1,2-eseket vagy 1,4-eseket.
    Nem kell komoly önmérséklet a jó fogyasztáshoz, elegendő ha a KRESZ által előírt sebességhatárokat nem durván lépi túl a vezető.
    Itt kapcsolódik egy adott motor lapos nyomatékgörbéje pl. a legtöbb turbódízelre jellemző nyomatékábrához, ahol hiába tündöklik ki a magas érték, ha az mintegy 1000 fordulatszám tartományban jelentkezik mindössze, a többiben meg ahhoz képest “halott” a motor.
    Még a megítélés tárgyát képező 1,3-as vagy 1,4-es esetében a jól használható fordulatszám tartomány 4000. Négyszeres érték, ami vezetéskényelmi tényező, ugyanis nem kell állandóan a sebváltókar után kapkodni, hogy “élet” legyen a motorban.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    De az nem 1,4-es, hanem 1.3-as. Mondjuk a 119 Nm nem sok, de ha valóban ilyen alacsonyan adja le, akkor komoly önmérséklettel tényleg jó lehet a fogyasztása, még ha nem is dieseles. Kösz, hogy segítettél.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Bakker, azért ez már a trollkodás kategóriája. Egy 15 éves euro3as versenymotort akarsz összevetni egy mai dízellel? Minek?

    Kéregethetsz itt szívódízelt, ilyet senki sem gyárt, fogd már fel. Sőt lassan ott tartunk hogy szívóbenya sem lesz a piacon, Legalábbis nem a BMWtől…

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Jó, 3.3-as vanos és “csak” 365nm (e46 m3)..csak kicsit nagyobbat akartam mondani 😀 De ez úgysem releváns ugye..De, a topik mellett, akkor kérnék egy szívó széria dízelt, ami hozza az e46 m3 adatait.Súly adott 1500 (legyen +- 50) , 1/4 13sec, 0-100 5sec…csak ugye, nem véletlen raknak turbót a dízelre…sehol sem tudná hozni egy sima szívó benyás adatait, nem is értem minek az ilyet felhozni? (gondolok itt zoldre)

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Akkor amit mondtál, az sem releváns, de ha még bizonyítani sem tudod, amit mondasz, akkor minek beszélsz össze-vissza mindent?
    Elég sok tipus van még szívóval (bmw), az máskérdés, h az emberek a dízelt veszik, mert fillérb@szók és szeretik, ha minél több rákos ember van.Végülis, egyfajta népesség szabályozásnak is vehetjük.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Minek mutassak, nem releváns. Itt arról van szó hogy az 1.6d kb úgy működik mint egy későn feléledő és 2500-tól leszabályozódó 3.0 benya. A 330i-k 300nm körül voltak sokáig. Már nem vagyon kapható szívóbenya a BMWkbe…

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Akkor ezek szerint mégis találtál valamit, de nem az i-DSI-t. Itt van előttem az adatlapja, együtt a teljesítmény és nyomatékdiagram a fordulatszám függvényében. A max nyomaték 119 Nm/2800, 2000-nél 115 az ábra szerint, 1500-nál meg 108 Nm. Utána számolva ez még több is mint a korábban említett 80%, azt csak rápillantva az ábrára saccoltam, kiszámolva 90%. tehát 1500-as fordulatnál már a max. nyomaték 90%-át adja le. Ikergyertya, stb. Végül is ha az illető tud vele élni, akkor dízeles fogyasztás.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Ha az R8 V12 TDI-re gondolsz, az megmaradt conceptnek, széria tudtommal nem készült belőle.
    Ezt viszont elvileg lehet rendelni:
    [url]http://www.tridentsportscars.com/[/url]

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Tökéletesen igaz a kijelentésem bizonyos szempontból.Munkagépnek – dízel, Sportnak – benzin.Ha nem így lenne, akkor most a f1-es gépek is dízellel köröznének.Én legalábbis f1-et jelöltem meg, szerintem objektíven is kijelenthetjük, h az az autosport “csúcsa”, széria közelebbiknél pedig a wrc.Egyikben sincs dízel
    .De ezt szerintem te is nagyon jól tudod, persze jó szőrszálhasogatni, mert egyébként unalmas lenne az élet.
    Meg más szempontokat is nézni…azt azért elmondhatjuk, h a dízelek turbó nélkül kb semmik…(szgk-ra vonatkozóan)
    DE! Megmondom őszintén az rs5-ös dízel audi tetszik is amúgy, tehát, ha kell van bennük erő nincs erről szó, csak a csúcsokat nem ezzel érik el.A vita itt már szerteágazóbb lehet nyilván, de azért a rommáhúzott biturbós olajkályhák malomkerekeken, sem az eszetlen spórolásról és a dízel eredendő funkciójáról szól.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Ne támadj cimbora. Le Mans nélkül is vannak komoly diesel sportautók, gondolj az R8-ra. csak gondolj, mert használni úgysem lesz módunk. Ne dobálj labdákat, csak magadnak. Tettél egy kijelentést, ami nem igaz. Figyelmeztettelek, Részemről ennyi.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Aha, szinte vártam, h valaki kijátsza csuklóból a le mansot (ami egyébként sem a szó szoros értelmében vett teljesítmény verseny, ellenben tartóssági).Jó, akkor játszuk ezt, felsorolnád a komolyabb benzin és dízel versenyeket?Hány formula versenyben van dízel?Ja 0..miről is beszélünk?

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Sajnos nem találom. Érdekes motor lehet, mert sem az 1,3-asok, sem az 1,5-ösök a közelébe sincsenek annak, amit állítasz.
    Tényleg érdekelne. Nem kötekszem, nem is vitatom, amit állítasz, ha a kezedbe akad esetleg linkeld be.
    Köszönöm.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Mutatnál olyan szívó (nem turbós!) 1.6 d-t, ami egy szívó 3.0-ás nyomatékát tudja? (egy bmw 3-ezres szívónak 400nm a nyomatéka, csak így szólok elsőkörben)
    Tényleg nagyon érdekelne..mert ugye, a tudatlanság netovábbja lenne, ha turbósat szeretnél szívóhoz hasonlítani.Láttad, hogy mennyi a 3 ezres turbós benzinesek nyomatékai?De még ezzel a plusz nm-t is hajadra kenheted egy turós dízellel, pár száz rpm-en keresztűl, ha nincs meg a megfelelő lóerő…az pedig, csak nagyon szétfújva van meg szerencsétlen dízeleknek.
    De egyébként nem lenne ezzel semmi baj, ha nem lenne mesterségesen gerjesztve a vita.A dízel nagyon jó munka,gazdasági,tömegk. stb gépekhez.Verhetetlen és senki nem kérdőjelezi meg.A baj akkor van, amikor meg akarják magyarázni, h márpedig sportgépnek is jó…hát pont annyira jó sportra egy dízel, mint amennyire munkagépnek egy benzines.Tök fölösleges ezen bohóckodni, el kellene fogadni, h élvezetesebb és jobb sportra a benzin és kész, a dízel pedig sokkal takarékosabb és jobb munkára, nagyobb súlyok mozgatására.
    benzin..ennyi: http://www.youtube.com/watch?v=kkFjoPGp5es

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Mert? Ilyen a nyomatékgörbéje. Erre a karakterisztikára tervezték a motort. Korábban már be lett linkelve ide az autonavigátorra a beszkennelt nyomatékábra. De látom szeretsz szörfözni a neten, megtalálod bizonyára, Honda 1,4 i-DSI.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Egyébbként a konkrét esetben, van pár mdoell aminél hajlandó lennék megétrtni a benyásokhoz, Pl a CX5nél a benya annyival olcsóbb és elég jó adatokat hoz hogy elgondolkodtató lenne (csak sajna az egész autó eléggé nem győzött meg).

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Szal a jó öreg TD VS szivóbenya vitánál, a dízelek fő okai: alacsony Co2, alacsony és szabadon homologázálható LE (adóbesoroláshoz), ugyanakkor nyomatékos (egy 1.6d egy 3.0 nyomatékát tudja). Ráaádásul egy időben az euro5öt is előbb vitték (már aki).

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    [i]“Az 1,4-es benzines Hondám néhány száz fordulattal alapjárat fölött már leadja a max. nyomaték 80%-át, és a továbbiakban is meglehetősen lapos a nyomatékgörbéje. “[/i]

    Ezt hogy?

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Autónként van némi eltérés nyilvánvalóan, de a turbódízelek zöme a leírt sajátossággal bír a nyomatékleadást illetően, főleg a kisebb motorok, 1,5 től lefelé. Amelyik nem, annak megvan az ára (technikai háttere). Egyértelmű, hogy a hétköznapi közlekedéshez nem kell 5-6000 fordulat, de az is katasztrófa, ha 2000 fordulat alatt halott a motor. A turbódízelnél is a max. teljesítmény után fizeted az adót, ugyanúgy nem használhatod ki azt sem, főleg ha 2000 fordulat alatt jársz.
    Az 1,4-es benzines Hondám néhány száz fordulattal alapjárat fölött már leadja a max. nyomaték 80%-át, és a továbbiakban is meglehetősen lapos a nyomatékgörbéje.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Ne feledjétek el, hogy 1-1 flotta esetében a egy autóra eső adótétel tetemessé is dagadhat ám. A foltta értékesítés pedig Európa szerte mindenhol meghatározó!
    Szóval ha kicsit túlnézel a saját garázsodon, akkor könnyen láthatóvá válik már az akár csak apró eltérés is. Márpedig az adó egy statikus költség a világon mindenhol, amit önszántából senki nem fejel meg.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Mivel lóerő alapján fizetek ezért nem bánom ha nem a 6000enél pörgetett telejsítmény után fizetek.

    Eláéggé öreg mindkét dízelem (euro4, 2006 ill 2010esek), de egyiknél se szoktam 2000 fölé vinni csak ritkán (besorolásnál, meg pályán nagyobb sebességnél, sajna nem túl jó az áttételük).

    Az 1.6d már 1000 fordtól től elmegy, 1300tól húz is. Egy 1400 kilós autónál egyáltalán nem hiányzik a többletteljesítmény.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Hát a belgáknál pl a 177LE és 150LE között 1200 EUR a különbség a regadóban. Ha lenne bele egy 136LE dízel akkor még nagyobb a különbség. Az éves adóban kisebb az eltérés.

    A franciát elkezdtem nézni de az valami elmebeteg rendszernek tűnik, régiónként és tulajdonostól függően változik,

    A fenti mazda 1.5d pariban van a kifutó 1.6osokkkal,

    De a Nissan is japán és az ő Renault eredetű 1.6osa igencsak odaver neki. Szal ezért nem értem alelkesedést.

    Más is adalékmentesen tud euro6ost már…

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Szóval az adóból indultál ki korábbi véleményedben. Erre válaszolt AndrwT fórumtársam. 22 éve tartok dízel autókat, benzineseket meg 31. Nem teszek különbséget japán vagy nem japán dízel között, csak előző véleményem arra irányult, hogy a fogyasztáson kívül a dízelnek semmi más előnyét nem tapasztaltam az adott időszakban a benzinessel szemben. Azt te is elismerted, hogy jól fogyasztanak. Még a nyomatékot sem említeném igazán pozitívumnak. A mai “modern”? turbódízelek 2000 fordulat alatt “halottak”, kínszenvedés… Na ekörül lórúgásszerűen megjön a nagy nyomaték, de már néhány száz fordulattal feljebb zuhan is vissza. Gyakorlatilag a motor teljes fordulatszám tartományából mintegy 1000 fordulat az, amit a sofőr nyomatéktényezőként számításba vehet. Édeskevés… Ez azt eredményezi, hogy a vezető mint egy “mérgezett egér” kapkodhat állandóan a sebváltóbot után, meg nyomja a kuplungot. Nem igazán vezetőbarát sajátosság.
    Ezzel szemben egy (szívó)benzines felhasználóbarát fordulatszám tartománya 3-4-akár 5000 is lehet.
    Maga a nyomatéksajátosság csak egyetlen jelenség, van még számos negatívuma a “modern” turbódízelnek, kivéve a fogyasztást.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Az autó árához képest egy nagyon elenyésző összeg az adó, amit felemlegetsz. Ha hinni lehet az általam talált táblázatnak, akkor pl egy mazda 6 2.2D-re 95 fontot, azaz 110 euro adót fizetsz Angliában, No-ban 229 eurot Co2 alapján. Azért ezek nem súlyos összegek a fizetésekhez képest, ezen nem múlik, 2-3 tankolás összegértől beszélünk.
    Az 1.5 dízel meg pariban lesz az 1.6 német, koreai és egyéb dízelmotorokkal.
    Miért is van hátrányban mazda dízel?

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Minden dízel jól fogyaszt, az hogy 6 vagy 5.5 az átlag csak ott számít ahol ennek alapján adóznak (talán Anglia). A valós foygasztás úgysem ettől fog függeni, ami számít hopgy mindenképpen jobb lesz mitn a benyáé, és sok országban a dízelüzemanyag ára is alacsonyabb.

    Amúgy a co2 is adótétel miatt kell, ahogy a Lóerő is egy szubjektív adat a brutális nyomaték mellett (előbbitországonként külön szoktak homologizálni).

    Ellenben ha ott ökörködhetnek a 6ossal egy 2.2es dízellel, akkor sokan kihagyják mert pont 10-17LEvel vagy 20 ccmmel kerülnek adóhatár fölé. Miközben van egy értelmetlenül erős (és drága) dízelük.

    Ezért nem vesz szinte senki japánt Európa bizonyos országiban.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    [i]“És megint nem értették meg miről szól az európai dízelpiac. Mert nem a fogyasztásról az biztos.”[/i]
    De igen! Az Európai dízelpiac éppen a fogyasztásról szól!
    Meert? Szerinted miért nem arról szól, és ha nem arról, akkor miről?

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    [i]“valamit nagyon elkaptak.”[/i]

    De fogalmad nincs, hogy mit? Nem csodálom.

    [i”Az meg hogy a Renault dizelje a jobb-e vagy ez azt 1valami donti el.Az ido.”[/i]
    Akárcsak a Sky technológiát.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    Szerintem nem parasztvakitas,valamit nagyon elkaptak.
    Ez a Sky technologia meg nem kis piskota hogy minden adalek erolkodes nelkul az EU6-ot hozzak.
    Kint ismerek egy uj 6os dizelt,es imadjak alig eszik jol megy nagy…
    Es miert kellene erosebbnek lennie?
    Kis mazdakhoz nem eleg ennyi?A varosba?
    Nekem a 626os 2.0as benzines 115pacis de nagyon tud menni ha kell,de ha nem kell 6,5-7l-el elmegy.
    Eddig barmilyen hulyen vezettem 12l fole nem ment.
    Az meg hogy a Renault dizelje a jobb-e vagy ez azt 1valami donti el.Az ido.

  • 2017.10.29. at 07:41
    Permalink

    megint a xsztvakítás mint a skyactivenál.

    Itt egy vadiúj dízel a mazdától. Nem jobb mint az utólsó Peugot mtoor amti kaptak (igaz az a piac legjobbja volt sokáig), nem erősebb vagy nyomatékosabb. A “legtakarékosabb japán dízelmotor” sem mond sokat mert sánták között nem nehéz futóbajnoknak lenni.

    Viszont ha beengedjük a Nissant, és megnézzük mit tud a Rernault 1.6 DCI-je benne akkor azt hiszem a Mazdánál mehetnek vissza a tervezőasztalhoz.

    Ez így nem sok, a Mazda 2eshez elég, a 3ashoz esetleg, de a 6osba meg bohóckodhatnak a 2.2essel. És megint nem értették meg miről szól az európai dízelpiac. Mert nem a fogyasztásról az biztos.

Vélemény, hozzászólás?