Szegény Saabot az ág is húzza

Mégsem indul újra a tervezett időben a Saab-gyár

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal alkatrészhiány késlelteti az áprilisban bezárt üzem újraindítását.


A Saab úgy tervezte, hogy augusztus 9-én újraindítják a termelést trollhattani gyárukban, miután áprilisban kifutottak a pénzükből, de hiába kaptak kínai befektetőktől anyagi segítséget, az újraindítást el kell halasztaniuk, mivel nem sikerült a termeléshez szükséges összes alkatrészt beszerezniük a beszállítóktól. A svédek szerint az egész iparágat érintő nyári leállások okozták az alkatrészhiányos állapot beálltát, és emiatt most esélyük sincs teljesíteni függőben levő, közel 11 ezer autónyi megrendelésüket.
Ráadásul augusztus vége előtt nem is valószínű, hogy újra megindulhat a termelés Trollhattanban, de Gunnar Brunius, a Saab termelésért és beszerzésért felelős alelnöke úgy nyilatkozott, hogy kemény tárgyalásokat folytatnak partnereikkel a hiányzó alkatrészek beszerzése, és a megrendelések mihamarabbi teljesítése érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:22
    Permalink

    Ez a vicc része:
    “A svédek szerint az egész iparágat érintő nyári leállások okozták az alkatrészhiányos állapot beálltát, és emiatt most esélyük sincs teljesíteni függőben levő, közel 11 ezer autónyi megrendelésüket. ”

    Autóipari beszállító multi cégnél dolgozom (Francia cég, V-vel kezdődik aleo-val végződik :), így nem kell ecsetelnem a profitorientáltságukat.Maradjunk annyiban hogy két forintért csinálnának csúnya dolgokat a saját anyjukkal.Szóval ha a SAAB-nak tőlünk kellene bármi akkor embereket rendelnének vissza szabadságról.
    Csak akkor van nálunk nyári leállás ha valamelyik autógyárban is van nyári leállás.
    Inkább a SAAB-nál nem akarták a nyaralásokat elrontani, mert ott még emberszámba veszik a melósokat.
    Nekem speciel a SAAB a kedvenc autómárkám :))

Vélemény, hozzászólás?