Mégsem váltják aprópénzre a Saab örökségét
Megmenekült a Saab múzeum
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kicsivel több mint négymillió dollárba került, de úgy tűnik, sikerült megmenteni, és együtt tartani a svéd autógyártás jelentős mérföldköveinek gyűjteményét.
Trollhattan város vezetésében szerencsére volt annyi büszkeség, hogy megakadályozzák történelmük fontos szeletének szétszórását
Pontosan egy hete érkezett a bejelentés, hogy a svéd Saab felszámolását végző Delphi a csődeljárás keretében mintegy 120, a gyártó múzeumából származó autót írt össze értékesítésre.
A Saab múltját, hagyományait, egykori elképzeléseit és törekvéseit összefoglaló autópark értékesítése, a cég történetének, emlékeinek szétforgácsolásával a legendás márka és nyomainak süllyesztőben való gyors eltűnését jelentette volna.
A Delphi által összeállított listán olyan modellek szerepeltek, mint a cég első modellje, az UrSaab prototípus, széria és verseny 92-esek az ötvenes évekből, tökéletes állapotú 93F 1960-ból, alig 5300 km-rel, 95-ös kombik, melyek között a gyárat soha el nem hagyó, 25 km-es futásteljesítményű példány is feltűnt.
Önmagában, ebben az állapotban értelmezhetetlen a Saab Formula Junior jelentősége, de egy múzeumban mindenképpen ott a helye
Az újabb kocsik között szerepelnek a Baja 1000-et vagy épp a Monte Carlo ralit megjáró versenygépek, és természetesen az utóbbi két-három évtized klasszikusaiból, 99-esekből, 900-as és 9000-es modellekből is találhatók itt széria és különleges kivitelű példányok, vagy a cég utolsó éveiből származó ilyen-olyan különleges hajtásláncú, illetve Aero és X tanulmányautók.
Kijelenthetjük tehát, hogy az autóiparnak és a rajongóknak különösen nagy érvágást jelentett volna, ha pusztán anyagi okokból engedik szétszéledni ezt a príma válogatást. Szerencsére az utolsó pillanatban összefogott a Saab AB, Trollhattan város vezetése és a Wallenberg Alapítvány, s hárman összedobták a Delphi által a 120 autó ellenértékeként meghatározott 4,05 millió dollárt, azaz mai árfolyamon számítva körülbelül 950 millió forintot.
Kótyavetyélésnek tűnt volna ennyiért kinyírni a múzeumot, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy időnként milyen összegeket tesznek le gyűjtők egyes veterán autókért.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Saab 9-5 2.3 T Arc Automata, 2004 - használtteszt
Jelképes árért kínál prémiumos jellemzőket a Saab 9-5. Egy közepes állapotú példányt tettünk próbára, hogy megnézzük, milyen a valaha a biztonság szimbólumaként hírnevet szerzett modell.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
SAAB tesztek
Saab 9-3 SportCombi 1.9 TTiDS Aero Aut.
Ha japán modell lenne, már hatszor leváltották volna. De ő csak áll s véd. Márkahagyományokat, biturbó dízeleket, lifestyle kombikat, kényelmes automatákat, skandináv életérzést...
Még több SAAB tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Saab 9-5 2.3 T Arc Automata, 2004 - használtteszt
- Múzeumba kerül a legutolsó Saab
- Hawtai B35: Jaguar Cayenne Kínából
- Újra kinyitott a Saab múzeum
- Környezettudatosságból tér át E85-re a Scania
- Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
- Újra indul a Scania sofőrversenye
- Érdemes még P vagy E rendszámmal trükközni?
- Péntekig lehet pályázni a Saab múzeum autóira
- Hiába kértük, nem hozott olcsóbb autózást a Jézuska
Használtautó.hu
|
Ár: 6.490.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.195.000 Ft Évjárat: 2002 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 700.000 Ft Évjárat: 1998 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |





















Hozzászólások (8 db)
der milan
eladják a gyűjtőknek. kiállítják nem megy sehova. vagy olyan szerződést írnak hogy nem kötelesek semmit se biztosítani a vevőnek ennyi. mindent lehet csak gondolkodni kéne nem pedig törni zúzni
der milan
már miért zúzták volna be őket? sokat érnek inkább adták volna el
70 db autóról van szó, szerintem ez a leglogikusabb vagy szétszerelték őket, eladni nem lehet mert biztosítani kell az alkatrész utánpótlást, anno az EV1-et sem adták el, hiába menthették volna meg azt az utolsó 10-en pár darab kocsit a szimpatizánsok majd' 2 millió $-ért, túl sok macera lett volna a gyárnak, bezúzták őket.
Lehet, hogy tévedek de akkor felmerül a kérdés hol van az a 70db autó, illetve mi szüksége van a gyárnak 70 db eladhatatlan porfogóra?!
der milan
már miért zúzták volna be őket? sokat érnek inkább adták volna el
Pedig ez menthette volna meg a Saab-ot! 200 km-es hatótávval piacvezető modell lenne és az egész gyár teljes üzemben ezt gyárthatná. Nyilván nem tudták megfizethető áron előállítani, hogy forgalomba lehessen hozni. Valódi érték veszik így kárba.
Előzmények megtekintése
Így van, valószínű az árral lett volna gond. Százszor különb mint egy plug in prius, de lehet hogy pont a duplájába kerül, annyit meg már akárhonnan is nézzük nem ér meg, akárcsak a plug in Prius azt a 7-8 millát.
1 db a múzeumban a többit bezúzták szerintem.
Előzmények megtekintése
Pedig ez menthette volna meg a Saab-ot! 200 km-es hatótávval piacvezető modell lenne és az egész gyár teljes üzemben ezt gyárthatná. Nyilván nem tudták megfizethető áron előállítani, hogy forgalomba lehessen hozni. Valódi érték veszik így kárba.
Hol van a 70 db 200km-es hatótávolságú elektromos Saab 93-as kombi???
Előzmények megtekintése
1 db a múzeumban a többit bezúzták szerintem.
Hol van a 70 db 200km-es hatótávolságú elektromos Saab 93-as kombi???
Üdv mindenkinek! Hihetetlenül örülök, hogy legalább ezek a kiválló autók megmaradnak az örökkévalóságnak. 5 évet dolgoztam a pécsi Saab kereskedésben értékesíttőként, maradandó élményekkel, sok-sok pozitívummal. Ezúton üdvözlöm a Polár Mobil Kft. összes dolgozóját!
Vörös Zoltán Saabsalesman