Jelentős drágulás a kötelező biztosításnál

Megugrottak a kgfb-díjak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két hónap alatt közel 30 százalékkal nőtt a személyautókra vonatkozó átlagdíj.

Az idei év első hónapjaiban a várakozásoknak megfelelően erőteljes emelkedésbe kezdtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai - számol be a Netrisk.hu. Míg január első hetében még átlagosan 19 300 forint körüli összegért köthettek személyautóikra kgfb-szerződést az évközben szerződők a Netrisk.hu oldalain, addig február második felére ugyanitt már 25 ezer forint fölé kúszott az átlagos - nem az alkusz, hanem a biztosítók által meghatározott - éves díj. A piac pezsgését jól mutatja, hogy az idei évközi időszakra már eddig 40 tarifamódosítást hirdetett meg az érintett 15 biztosító. A legnagyobb mértékben ezúttal a középkategóriás (76-150 kW) autók díja drágult. Az év elején még a 2014-es évkezdethez hasonló szinten állt a személyautók kgfb-átlagdíját mutató index, azonban az idei díjgörbe eddig teljesen eltérő pályát mutat a tavalyitól: míg tavaly január-februárban végig a 20-21 ezer forint közötti sávban maradt a mutató, február második felére már a 25 ezres szintet is sikerült áttörnie. „A díjak emelkedése elkerülhetetlennek tűnik. Az alacsony üzemanyagár miatt többen és többet használják az autójukat, így a károkkal kapcsolatos költségek is emelkednek. Mivel nálunk található Európa egyik legalacsonyabb átlagdíja,abból ez a költség növekedés már nem gazdálkodható ki” – mutat rá a díjemelés egyik meghatározó okára Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Az elmúlt évek során drasztikusan lecsökkent díjak korrekciója tehát törvényszerű, és várakozásunk szerint a növekedési tendencia (ha nem is az előző két hónapban mutatott ütemben) várhatóan az év egészében fennmarad. A továbbra is jelen lévő erős piaci verseny ezt a mozgást legfeljebb tompítani tudja majd.”
Erősödik az eltérés az egyes szegmensekben
A Netrisk.hu adatai szerint továbbra is a kármentesen vezető autósok számíthatnak a legkisebb mértékű emelésre, a díjak leginkább a gyengébb bónuszkategóriákban lódultak meg. Új tendencia azonban, hogy ezúttal a középkategóriás (76-150 kW közötti teljesítményű) szegmensben volt észlelhető a legnagyobb díjnövekedés. Itt a B10-es kategóriás autók tarifái átlagosan 23,1 százalékkal, míg az A0 kategóriás személygépkocsik kgfb-díjai nem kevesebb, mint 41,1 százalékkal emelkedtek alig több mint másfél hónap alatt.
Hirdetés
A szokatlanul heves piaci folyamatokat jól jellemzi az a tény is, hogy a biztosítók aktívan igyekeznek követni áraikkal a változásokat: január óta nem kevesebb 40 díjmódosítást hirdetett meg az érintett 15 biztosító.
„Az erőteljes díjnövekedés ismét fokozottan ráirányítja a figyelmet a díjösszehasonlítás fontosságára az évközi időszakban is” – hangsúlyozza a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Immár az autósok több mint fele tartozik az érintettek körébe: csak tavaly újautó-vásárlások, illetve használt autók behozatala vagy belföldi megvásárlása nyomán közel 700 ezer tulajdonosváltás történt a személyautók körében.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:01
    Permalink

    Olyan szép ez az egész: ” a jelenlevő erős piaci verseny ” eredménye volt az elmúlt évek drasztikus árcsökkentése,amikor áremelésről egyeztetnek a ” versenytársak ” akkor már nem működik olyan jól a verseny ? És a szopóágon lévők csak néznek mint a moziban….

Vélemény, hozzászólás?