Edition 1 kiadásban a Mercedes-AMG GT

Mercedes-AMG GT Edition 1: Párizsban már biztosan látható lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közönség előtt a Párizsi Autószalonon debütál a Mercedes-AMG GT, Edition 1 kiadásáról talán addig nem is kapunk infót, de kép már van róla.

A jövő héten nyíló Párizsi Autószalonon áll először nagyközönség elé a Mercedes-AMG GT, s bár a teljesen új sorozat már igen részletesen bemutatkozott, maradt azért a szalonon leleplezendő kiadás, ez pedig a szokásos modellköszöntő Edition 1.
Hirdetés

Két gyárinak tűnő fotó azért erről is "kiszivárgott". Számos apró eltérés felfedezhető lesz, a legfontosabb talán, hogy fix hátsó szárnyat kap. Továbbá hajszálnyit módosított első és hátsó lökhárítók, küszöbspoilerek kerülhetnek rá. Sajátja lehet az első képeken látható matt szürke árnyalat. Vélhetően a szokás szerinti Edition 1 plakettek sem fognak róla hiányozni, ám a lényeg itt mégiscsak az AMG felirat.
Egyelőre nincs hír arról, hogy az Edition 1 a 462 lóerős alapgépből is elérhető lesz-e, vagy csak az 510 lóerős GT S kiadásból, ám vélhetően nem kell sokáig várnunk ezen - nyilván sokunk számára nagyon meghatározó - információkra, jövő héten sanszosan az AMG GT Edition 1 kiadásról is mindent elárul a Mercedes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?