Még két Mercedes versenyautós teljesítménnyel

Mercedes-Benz CLS 63 AMG 585 lóerővel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az E-osztály csúcsmodelljeinek megújulását követően a velük műszakilag azonos CLS kupé és annak kombija, a Shooting Brake is megkapta a friss és brutális 63 AMG technikát.


A felhúzott CLS-testvérpár annyira nem tűnik agresszívnak, mint az E 63 AMG szedán és kombi, s ami még megjegyzendő különbség, hogy mindkét karosszéria rendelhető úgy hátsó-, mint összkerékhajtással.
Hirdetés
Szerény 5,5 literes, biturbó V8-as motorjuk ugye alapból 557 lóerős és 720 Nm nyomatékú, így a CLS 63 AMG és a CLS 63 AMG Shooting Brake 4,2-4,3 mp alatt gyorsul 100 km/h-s tempóra, míg az összkerekes (piros féknyergükről felismerhető) és 585 lovas, illetve kerek 800 Nm-es S-modellek ennél is durvább 3,6-3,7 mp-et tudnak. A váltó 7 fokozatú, 4 féle üzemmódba állítható AMG Speedshift MCT automata, a végsebességet elektronika korlátozza 250 km/h-ban. A gyári átlagfogyasztás 9,9-10,6 l/100 km, na persze.
Adaptív felfüggesztés, hátsó önzáró differenciálmű, karbon-kerámia féktárcsa, Bang & Olufsen luxushifi – bármi van, ha megfizeti a kedves ügyfél. A versenyautós teljesítményű két CLS luxusautó forgalmazása hátsókerékhajtással áprilisban, 4Maticos S-modellként júniusban startol.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?