Hibridhajtású Mercedes E-osztály – szeptembertől a piacon

Mercedes-Benz E 300 BlueTec

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Detroitban mutatkozik be a 2,1 literes dízelmotor mellett 250 Nm nyomatékú villanymotorral hajtott limuzin.


Tovább bővül a középkategóriás hibrid prémiumautók köre, ugyanis a januári Detroiti Autószalonon debütáló Mercedes E300 BlueTec, a Lexus GS és az 5-ös BMW hibridváltozatainak ellenfeleként, 2012 szeptemberétől lesz megvásárolható.
Az E-osztályban a Mercedes 2,1 literes, 200 lóerős, 500 Nm nyomatékú négyhengeres dízelmotorját a váltómű házába rejtett 27 lóerős, 250 Nm-es villanymotor segíti menet közben. A 0,8 kWh-s akkumulátor körülbelül másfél kilométernyi tisztán elektromos menetet engedélyez, maximálisan 55 km/h-s tempóval, azaz nem kimondottan villanyos üzemmódra optimalizált hajtásláncról van szó, de a rendszer együttes teljesítménye meggyőző, illetve a városi dugókban is elegendő a pöfögésmentes araszoláshoz.
A hibrid rendszer 7,5 másodperc alatt gyorsítja az autót álló helyzetből 100 km/h-s tempóig, az E 300 BlueTec végsebessége elektronikusan limitált 250 km/h. A stop-start rendszerrel, fékenergia-visszanyeréssel és alacsony gördülési ellenállású gumikkal az E-osztályos hibrid gyári vegyes fogyasztása csupán 4,2 l/100 km, ami ebben a kategóriában kiemelkedően jó érték. A 109 g/km-es CO2-kibocsátás 40 g/km-rel jobb adat, mint a BMW 5 Active Hybrid modell esetében látott.
Hirdetés
Az E 300 BlueTec mellett az Egyesült Államokban E 400 Hybrid néven egy másik hibrid is piacra kerül, ebben 3,5 literes V6-os benzinmotorhoz társítják a fent leírt villanymotort. Ez a változat 7,3 liter benzint fogyaszt 100 km-en, viszont Európában nem lesz kapható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:31
    Permalink

    1.5 km hatótáv, max.: 55km-es sebességgel. Na ez is még a nesze semmi fogd meg jól kategória! Ráadásul drága. Az olcsóbb típusok hibridesítése, elektromosítása lenne a fontos, nem az ilyen megfizethetetlen felső prémium kategóriáé. Aki ilyen 20 millióért megvesz, annak majdnem mindegy, hogy mennyit tankol bele.

Vélemény, hozzászólás?