0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Mercedes-Ducati: SLK 55 AMG és Streetfighter 848 párban

Párban járnak a kanárisárga utcai harcosok

2011. december 6., kedd 11:26 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes és a Ducati együttműködésének legújabb eredménye a sárgába öltöztetett SLK és Streetfighter páros.

Elkövetkezett a két gyártó együttműködésének sárga korszaka Elkövetkezett a két gyártó együttműködésének sárga korszaka

Elkövetkezett a két gyártó együttműködésének sárga korszaka

Az AMG stílusban felöltöztetett Ducati Diavel különkiadás után megjelent az autógyártó és a Ducati együttműködésének következő fázisa.

Ezúttal kétszereplős a történet, a páros egyik tagja egy Mercedes SLK 55 AMG, a másik egy Ducati Streetfighter, közös pontjuk pedig a Streetfighter-sárga fényezés. Az SLK 55 AMG a karosszérián kívül a sportülések, a kormánykerék és a műszerfal varrásain is viseli az utcai harcosok sárgáját, küszöbjei pedig ilyen fényben derengő háttérvilágítást kaptak.

Az AMG bejelentette, hogy ha az új fényezés elnyeri a vásárlók tetszését, felveszik állandóra az opcionálisan megrendelhető színek közé Az AMG bejelentette, hogy ha az új fényezés elnyeri a vásárlók tetszését, felveszik állandóra az opcionálisan megrendelhető színek közé Az AMG bejelentette, hogy ha az új fényezés elnyeri a vásárlók tetszését, felveszik állandóra az opcionálisan megrendelhető színek közé

Az AMG bejelentette, hogy ha az új fényezés elnyeri a vásárlók tetszését, felveszik állandóra az opcionálisan megrendelhető színek közé

A dizájnon kívül nem nyúltak a két modellhez, mivel az SLK 55 AMG kabrió 422 és a Streetfighter 848 kódú speedbike 132 lóerejét is elegendőnek találták. A két járművet a Bolognai Autókiállításon mutatták be, ahol a Ducati azt is bejelentette, hogy folytatja autóflottája Mercedesekre történő cseréjét.

Aki ilyet vesz, az sárga házban lakik?

Aki ilyet vesz, az sárga házban lakik?

Arról nincs hírünk, hogy a páros valamelyik tagjának megvásárlása feljogosít-e bármilyen kedvezményre a másik megvétele esetén, de a két gép nyilvánvalóan párban mutat jól.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német

Húsz év kihagyás meg se kottyant a BMW-nek, a DTM idei második futamán máris megszerezték a visszatérés utáni első győzelmüket.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tZXJjZWRlcy1iZW56

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

MERCEDES-BENZ tesztek

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 

Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.


Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt

Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 

Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.


Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt

Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 

Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?

Még több MERCEDES-BENZ teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

MERCEDES-BENZ S 420 L...

Ár: 12.300.000 Ft

Évjárat: 2007

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ S 320 CD...

Ár: 8.690.000 Ft

Évjárat: 2007 / 11

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ 190 E

Ár: 720.000 Ft

Évjárat: 1989 / 10

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó