Audi: háromból semmi

Mercedes-siker hazai pályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.


A német túraautó bajnokságban, azaz a DTM-ben Paffett tökéletes hétvégét zárt, hiszen övé volt a pole, majd fölényes rajt-cél győzelmet aratva jelentősen növelte előnyét az összetettben. Mint azt korábban írtuk, a hockenheimi szezonnyitót is ő nyerte, majd a Lausitzringen második lett - a HWA Mercedes 2005-ös DTM-bajnok brit pilótája ennél jobb rajtot nem nagyon vehetett volna azután, hogy tavaly csupán hetedik lett.
A visszatérő BMW-vel Spengler a lausitzringi aranyát ezúttal ezüstre cserélte, a 2011-es legjobb Audi bezzeg idén eddig nem nyújt valami acélos teljesítményt, most - Rockenfeller révén - egy harmadik helyre futotta a Phoenix csapattól, míg az Abt színeiben versenyző Ekström mindössze ötödikként ért célba (a címvédő Tomczyk M3-asától messze leszakadva). Folytatás két hét múlva Spielbergben.
Hirdetés
DTM, Brands Hatch, 1929 m (97 kör), végeredmény (élmezőny)
  1. Paffett (brit, HWA Mercedes) 1:10:01.585 ó
  2. Spengler (kanadai, Schnitzer BMW) + 5.065 mp
  3. Rockenfeller (amerikai, Phoenix Audi) + 5.579


Az egyéni pontverseny állása (élmezőny)
  1. Paffett 68 pont
  2. Spengler 43
  3. Ekström 35


A konstruktőri pontverseny állása (élmezőny)
  1. HWA Mercedes 88 pont
  2. Schnitzer BMW 43
  3. Abt Audi 43

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?