Kis limuzint tesztel a Mercedes

Mercedes CLC: kompakt limuzin Stuttgartból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A B-osztály padlólemezét használja a 2013 végére várható Mercedes-Benz CLC.

2013 második felében számíthatunk a Mercedes-Benz legújabb durranására: ekkor jelenik meg a cég B-osztályra épülő, új prémium négyajtósa, melynek vonásai leginkább a nagyobb CLS-re emlékeztetnek majd.
A C117 kódnévre hallgató típust most kapták először kémlencsevégre az Egyesült Államokban. A CLC-t ugyanarra a nyújtott MFA padlólemezre építik, mint a kompakt GLC terepjárót és az új B-osztályt, míg a platform rövid változata az A-osztály alá kerül.
A négyajtósságával a legbébibb Benznek becézhető CLC-t várhatóan 1,6 literes turbómotorok hajtják majd 121 és 154 lóerővel, és lesz kétliteres 207 lovas változat, 7 másodperc körüli 0-100 km/h-s sprinttel és 250 km/h órás végsebességgel. Dízelfronton 108, illetve 134 lóerős, 1,8 literes, illetve 168 és 201 lóerős, 2,1 literes egységek várhatók.
A CLC-t természetesen az AMG is kezelésbe veszi majd, a tuningműhely felelősei kétliteres, 300 lóerő körüli biturbót terveznek duplakuplungos váltóval és négykerék-hajtással, így ismét lehet valami olyan jellegű autó kínálatukban – legalábbis méretét és viselkedését tekintve – mint a legendás Bébi-Benz, azaz a 190 E csúcsa, a 2.5-16 Evolution.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?