MG5 néven érkezik a kínai tulajdonú brit márka Focus-riválisa
A legújabb kínai angol: MG5
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bár Angliában tervezték és gyártották az alapját adó tanulmányt, mégis sok az ismerős részlet az MG5-ön.
Jó lenne végre egyszer eredeti formaterv miatt dicsérni egy kínai autót, de a peugeot-os lámpák mellett még ott a golfosan szűkülő hűtőnyílás, és akkor még nem szóltunk a Subaru Imprezát idéző farról. Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés található az autó alatt, mint ahogy az új Honda Civicben is
A mellékelt képeken már leplezetlen formában látható a kínai tulajdonba került MG legújabb Focus-riválisa, mely az idei Sanghaji Autószalonon bemutatott Concept 5 sorozatgyártású változataként, 2012 derekán kerül piacra Kínában, 2013-ban pedig Európában.
A Concept 5-öt, gyári kódnevén AP12-t az MG longbridge-i tervezőstúdiójában vetették tervezőprogramba, és Angliában is építették. Alapját a 350-es számú padlólemez adja, melyet az MG és kínai partnere, a Roewe közösen fejlesztettek ki. Az MG5 1,3 és 1,8 literes benzinmotorokkal kerül piacra Kínában, de az európai változat kínálata még nem biztos, hogy ugyanez lesz. Annyi bizonyos, hogy az itteni ízlésnek megfelelően kicsit feltupírozzák majd a külsejét, és futóművét is az itteni, illetve európai viszonyokhoz hangolják.
Az MG 3-mal közösen ezzel a modell tér vissza hazájába az MG márka. A ma már kínai tulajdonú, egykor patinás angol márka egyben beindítja egy olyan modellsorozat forgalmazását, melyben új fejlesztésű sportkocsit és az MG3 hibridhajtású és crossover változatait is megjelentetik. Utóbbit, várhatón MG 3SW néven a jövő heti Guangzhou-i Autószalonon mutatják be.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Videón a Porsche Panamera jövőbeli kiadása
A cikkben látható videó alapján egyértelmű: frissítése után is kell majd tankolni a Porsche Panamerába.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- MG Icon tanulmány: kompakt crossover születésnapra
- MG3 Xross: kompakt kínai crossover
- MG6 - kínai autó angol üzemből
- MG - made in China
Használtautó.hu
|
Ár: 800.000 Ft Évjárat: 1978 / 4 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.515.000 Ft Évjárat: 1978 Kivitel: cabrio |
|
Ár: 1.090.000 Ft Évjárat: 2003 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
















Hozzászólások (1 db)
Szerintem nem csúnya, látszik, hogy nem egy "igazi" kínai autó.