Roncsok akkuit hasznosítaná a Nissan

Mi lesz a hibrid és elektromos autók akkumulátoraival?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon mi történik majd az elöregedett elektromos és hibrid autók akkumulátoraival? A Nissan már elkezdte keresni a megoldást a jövő problémájára.


A teljesen, vagy részint elektromos, azaz hibrid autók kapcsán ma legtöbbször az a kérdés, hogy meddig bírja az akkumulátoruk. Nem csak hatótávban, hanem élettartamban is. A szakemberek szerint nem kell aggódni, a villamos üzemű járművek akkumulátorainak élettartama a tapasztalatok szerint már most meghaladja a gépjárművek üzemidejét – magyarul, amikor az aktuális tulajdonos végső búcsút vesz autójától, az akkumulátorok még mindig vígan üzemelnének tovább. Ahelyett tehát, hogy a bontóban végeznék (még ha környezetbarát módon megsemmisítve is), jó lenne egyfajta „nyugdíjas állást” találni nekik, ahol eredeti hivatásukon túl is hasznosan használhatnák ki megmaradt kapacitásukat.
Pontosan ez motiválta a Nissant, amikor a Sumimoto konszernnel közösen megalapította az akkucsomagok újrafelhasználásával foglalkozó 4R Energy vegyes vállalatot. Nem holmi jelképes, pusztán környezetvédelmi jelentőségű hasznosításról van szó: a Leaf akkumulátorcsomagja ugyanis teljesen feltöltve elegendő energiát tárol ahhoz, hogy három napon át maradéktalanul ellássa egy három hálószobás háztartás teljes áramigényét (8 kW/nap). A balesetben megsérült vagy elöregedett Leafekből kimentett akkuk tehát felhasználhatók lesznek vészhelyzeti tartalék áramforrásként, de a hálózati terhelés ingadozásait (vagy éppen egy nap- vagy szélerőmű teljesítménycsúcsait) kisimító pufferként is szerephez juthatnak.
Hirdetés

Pontosan ez utóbbi jutott a 4R Energy fejlesztőinek is az eszébe. Első, kísérleti rendszerüket hol máshol, mint a Nissan jokohamai cégközpontjában építették ki: a tetőn elhelyezett napelemek által megtermelt elektromos áramot a Leafben alkalmazott egységekből kialakított, nagyobb kapacitású (96 kWh) akkumulátorcsomagokban tárolják. A rendszer egy év alatt 1800 darab Leaf teljes feltöltésére elegendő áramot képes előállítani. Ez nem pusztán elméleti mérőszám, hiszen mostantól az anyacég elektromos üzemű flottája itt tankolhat fel – szénsemlegesen.
Ez egyébként a 4R Energy projektjének a másik nagy vívmánya: az időjárási körülményektől függetlenül működő, ténylegesen nulla emissziójú akkumulátortöltés. A megújuló energiaforrás alkalmazásának köszönhetően ugyanis sem az áramtermelés, sem a felhasználás helyén nem keletkezik káros anyag, így a Nissan és a Sumimoto új rendszere már jelenlegi, kísérleti fázisában is évente 15,4 tonna CO2-kibocsátást előz meg.
Forrás: ECO hírügynökség
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:30
    Permalink

    Pozitív, bár egy helyen azért sántít. Itt: “a villamos üzemű járművek akkumulátorainak élettartama a tapasztalatok szerint már most meghaladja a gépjárművek üzemidejét”
    Ez az üzemidő vajon mennyi? 4, 5, 6 év vagy esetleg 8, 10, 12? Nagyon nem mindegy, ugyanis nagyrészt ettől függ mennyi akkut kell majd gyártani és újra hasznosítani!

Vélemény, hozzászólás?