WTCC: Michelisz a negyedik helyen zárta a szezont

Michelisz Norbi lecsúszott a WTCC évad dobogójáról, de így is legjobb évét zárta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Michelisz Norbert előbb az ötödik, majd a negyedik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei utolsó, katari állomásán, így negyedikként zárta a sorozatot.


A tavaly még a Zengő Motorsport színeiben versenyző, úgy Yokohama kupát nyert, idén már gyári hondás magyar pilótának a pénteki első futamon elért ötödik helye azt jelentette, hogy az összetettbeli harmadik helyért három pontra csökkent a hátránya a portugál Tiago Monteiróval szemben. Az utolsó verseny utolsó körében Monteiro egy előzéssel megszerezte az ötödik pozíciót, ezzel pedig biztosította a bronzérmet a Honda magyar pilótájával szemben, aki csupán egyetlen pont hátránnyal szorult a negyedik helyre. Michelisz 12 pontot kapott a zárófutamon elért negyedik helyért, Monteiro 10-et az ötödikért.
Hirdetés
Michelisz tavaly hatodikként zárt összetettben, idei negyedik helyével 2014-es eredményét ismételte, szakmailag azonban az idei évét tartja a csúcsnak, erről korábban bővebben írt a blogjában. A sorozat további magyar résztvevői közül Ficza Ferenc pénteken előbb 13., majd 11. lett, Nagy Dániel pedig először 11., másodszor pedig 15. helyen végzett. A világbajnokságot - tavalyhoz hasonlóan idén is - az argentin, Citroënnel versenyző José-María López nyerte (a csapatok között is a Citroën az első), másodikként Yvan Muller végzett, harmadik Monteiro, negyedik Michelisz, ötödik Bennani. A pontot csak Oroszországban szerző Ficza Ferenc 20. helyen, Nagy Dániel nulla ponttal a sereghajtók között végzett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?