Szerdától drágább lesz a benzin, majd újabb áremelés jöhet

Míg legutóbb a dízel ára került feljebb, most a benzin következik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Üzemanyagár-emeléssel búcsúzik az augusztus, a hó utolsó napján ugyanannyival drágul a benzin, mint amennyivel legutóbb a gázolaj ára került feljebb. Szeptembertől aztán nőhet mindkét üzemanyag jövedéki adója, így ára is.


Legutóbb múlt hét pénteken változtak az üzemanyagárak, akkor 2 forinttal nőtt a gázolaj ára, most szerdán pedig a benzin kap ugyanekkora áremelést a Holtankoljak.hu információi szerint. Marad tehát a dízel 336-337 forintos átlagos literára,a 95-ös benziné pedig 334-335 forintra emelkedik. Továbbra is a normálbenzin lesz tehát az olcsóbb, ám már kisebb előnnyel. Marad természetesen a heti változásoknál jóval nagyobb, akár literenkénti 30-40 forintos árkülönbség az egyes töltőállomások között, így a tankolás idejénél továbbra is sokkalta fontosabb annak helye.
Nőhet a jövedéki adó!
Ami viszont még fontosabb, az az, hogy szeptember 1-től a benzin és a gázolaj jövedéki adójának mértéke a kőolaj világpiaci árához igazodik. Ha a Brent olaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár alá süllyed, a benzin és esetében az adó literenként 5, a gázolajnál literenként 10 forinttal emelkedhet. Ha azonban 50 dollár fölé emelkedik a világpiaci ár, az adómértékek visszaállnak a korábbi szintre. Jelenleg éppen 50 dolláros ár alatt jár a Brent.
Hirdetés
A változások negyedévente lépnek hatályba, a negyedév utolsó napjának világpiaci ára alapján. Ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár fölé kerül, akkor az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint lesz, ha azonban legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint, míg a gázolajnál a magasabb ár mellett 110,35 forint az adó, az alacsonyabbnál 120,35 forint. A kereskedelmi gázolaj és a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés mértéke a gázolaj adójának emelésével azonos mértékben nő. A többletbevételt - állítólag - a hazai közutak - elsősorban az alsóbbrendű utak - felújítására fordítanák.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:25
    Permalink

    Szerintem eltévesztetted az oldalt. Ne itt ereszd ki a gőzt, légyszí…
    Egyébként senki nem bólogat, de az értelmesebbje tisztában van azzal, hogy akik helyettük jöhetne, még rosszabb lenne.
    Azt meg csak csendben jegyzem meg, hogy csak itt Baranyában a nyáron több tíz kilométernyi út újult meg, pedig ahogy néztem, még így is mi eléggé kiestünk az országos szórásból.

  • 2017.10.28. at 02:25
    Permalink

    Ennek a kormánynak azt se hiszem el, amit kérdeznek. Nem lesz itt adócsökkentés, ha 50$ fölé emelkedik a kőolaj ára, emelés viszont annál több, amikor a bűvös 50$ alá esik. És ne higgye senki, hogy útfelújításra költik a pluszban beszedett pénzt. Kell az a haverok kistafirungozásához, és egyéb olyan célra,ami biztosítja, hogy az idők végezetéig hatalmon tudjanak maradni. Ahelyett, hogy az utcán lennénk, és követelnénk a kormány azonnali távozását, csendben bólogatunk az újabb sarchoz. Gratulálok az országnak, megérdemeljük ezt a tolvaj kormányt!

  • 2017.10.28. at 02:25
    Permalink

    1998-ban szűnt meg az “Útalap”, 18 évvel később ezek szerint megint szükségét érzik.
    2016 első félévében az összes üzemanyag fogyasztás 1.589.783.823 liter volt (forrás: http://www.petroleum.hu/)
    Második félévre szerintem ugyanennyi fogy (legyünk engedékenyek kicsit), ebből kiszámítható – az adó csak szeptember elsejétől hatályos, szóval kicsit számolni kell pluszban- , mennyi extra forint költheti majd útfelújításra.

    Nagyjából egymilliárd liter üzemanyagra vethetnek ki most extra adót, melyből 1/3 benzin (literenként 5+ÁFA), maradék 2/3 pedig gázolaj 10+ÁFA/liter. Ha én újságíró lennék, a pontos adatokkal év végén a minisztériumban megkérdezném, a befolyt összegből mennyi ment el valójában útfelújításra 😉

  • 2017.10.28. at 02:25
    Permalink

    Eddig is az utak felújitására kellett volna költeni! Már mindenért adózik az autós , és nem lát semmit vissza belőle. Megveszed az autót+ ADÓVAL…tankolod +ADÓVAL…szervizelteted+ ADÓVAL…alkatrész+ ADÓVAL…biztosítás+ ADÓVAL…autópályamatrica+ADÓVAL…stb…stb. Ennyi adóbol már rég tükör síma utakon kellene járni , a legutolsó eldugott “utcában” is.

Vélemény, hozzászólás?