0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

A pasik gyorshajtanak, a nők pedig rossz pedálra lépnek

Milyen hibákat vétenek az autóvezetők?

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai közlekedési felügyeletnek megfelelő NHTSA a legtipikusabb baleseti okokat vizsgálta, és nemenként publikálta az eredményeket.

Jellemzői női autóvezetési hiba a pedálok összetévesztése

Jellemzői női autóvezetési hiba a pedálok összetévesztése

Az Egyesült Államokban nem csak arról készült tanulmány, hogy milyen autókat szeretnek a hölgyek, hanem arról is, hogy az egyes baleseti okokból melyek jellemzők hölgyekre, melyek férfiakra.

Az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) által készített tanulmány szerint a férfiaknál − elsősorban a 20 év alatti, valamint a 76 év feletti korosztálynál − jellemző balesetokozó a gyorshajtás, illetve a felelőtlenség, a hölgyekre pedig a pedálok összetévesztése. Pedig az amerikaiaknak nem is kell sokból választaniuk, a leginkább automataváltókhoz szokott nemzet gyermekei a fék és a gáz közül már csupán vak szerencse alapján is 50 százalékos eséllyel eltalálhatnák a megfelelőt, mégsem sikerül nekik. Bár nyilvánvaló, hogy az esetek jelentős része nem kerül semmilyen adatbázisba sem, a rögzítettek kétharmadát női sofőrök követték el − zömében autókihajtókban, parkolókban vagy akár járdákon − szintén parkolás közben.

Az esetek döntő része csak kisebb koccanást jelent, azonban előfordulnak komolyabb esetek is, a legsúlyosabb 2003-ban, a kaliforniai Santa Monica városában történt, mikor egy 86 éves hölgy egy zsúfolt piacra hajtott − kilenc embert megölve, tizennégyet súlyosan megsebesítve.

Az adatok alapján nyilván nem kevesekben vetődik fel a kérdés: ezek szerint a férfiak mégiscsak jobban vezetnek? Parkoláskor mindenképp, ám ez messze nem jelenti azt, hogy kevesebb és kevésbé súlyos balesetet okoznának, náluk ugyanis rendszerint a sokszor nem került magasabb tempónál adódnak bonyodalmak.

Ez is érdekes lehet:
 

Így néz ki egy gyári olajjal 133 ezer km-t futott motor

Durva képek kerültek fel a netre egy Audi TT szétszedett motorjáról, amely több mint 133 ezer...

Ilyen, amikor feldobja a talpát egy 959-es Porsche

Gyorshajtás és vizes út kombinációja okozta a végzetét annak a Porsche 959-nek, melyet Genf közelében...

A kínaiak nem csak lemásolták, ötajtósként építették meg a Volkswagen Beetle-t

Újabb kínai villanyautó-förtelem: Volkswagen Beetle "stílusú" ötajtós a Shandong EV Expóról.

Opel Astra GTC 1.7 CDTI, 2005 - használtteszt

Évi 25 ezer kilométer szerény futásnak tűnik, ám egy tízéves autó órájában mégis sokaknak visszataszító...

Egymilliárd megtett kilométer bizonyítja a Nissan Leaf megbízhatóságát

Már több mint 165 000 Nissan Leaf kelt el világszerte. A 2011-es Év Autója fenntartási költségeivel...

Opel Vivaro Tour 1.6 BiTurbo CDTI teszt

Ezúttal személyszállító, Tour kivitelével és biturbó csúcsdízelével járt nálunk az új Opel Vivaro...

Középmotoros, 660 köbcentis Honda roadster érkezik

A korábbi években bemutatott koncepcióautó mostanra vált szériaéretté. Japánban már idén piacra...

A Volkswagen Golf a piac egyetlen modellje, amit akár ötféle hajtással megkaphatunk

Lehet benzines, dízel, hibrid, elektromos és CNG hajtású is. Mi az? A tavaly 40 éves VW Golf...

Harmadik üteméhez ért a Hankook magyarországi beruházása és termelése

Újabb fázisához ért a Hankook mind jelentősebb hazai gumigyártása. Benéztünk a gyárba, ahol az...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaHJ5c2xlcg==
Hirdetés

A cikk galériája

Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (2 db)

Amaranta írta: 2013 július 04., csütörtök 10:53:30

A kaliforniai tömegbalesetet okozó "86 éves hölgy" (az egyetlen konkrét példa a cikkben) pont férfi volt.... http://en.wikipedia.org/wiki/George_Russell_Weller . Ezúton is gratulálok a szerzőnek felkészültségéhez és mondandója hiteles alátámasztásához... :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Amaranta írta: 2013 július 04., csütörtök 10:49:14

Az a tömegbalesetet okozó "86 éves hölgy" (az egyetlen konkrét példa a cikkben) pont férfi volt.... http://en.wikipedia.org/wiki/George_Russell_Weller. A cikkírónak ezúton is gratulálok mondandója hiteles alátámasztásához... :)

A válaszoláshoz belépés szükséges

Kövess minket a Facebookon is!

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaHJ5c2xlcg==
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaHJ5c2xlcg==

Friss tesztek

Opel Vivaro Tour 1.6 BiTurbo CDTI teszt

Nagy arc, kicsi motor - jó kombináció? Opel Vivaro Tour teszt

Ezúttal személyszállító, Tour kivitelével és biturbó csúcsdízelével járt nálunk az új Opel Vivaro. Sok-sok szerepben remekül szolgálhat.


Kia Soul EV teszt

Csomagpolitikában erős - teszten a Kia Soul EV

Semmiben sem nagyon erős, van amiben nem is erős a Kia Soul EV, az emissziómentes és vagány kisautó összességében mégis egy jó ajánlat.


Volkswagen e-Golf teszt

Közepes, fehér, hittérítő - a Volkswagen e-Golf

Az e-Golf jó villanyautónak, de még jobb demonstrációs eszköznek. Ha a villanyautózás ősellenzőit kéne letaglóznom, akkor őt mutogatnám.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaHJ5c2xlcg==

Hirdetés

CHRYSLER tesztek

Chrysler Grand Voyager CRD Limited Stow'n Go

Az eltévedt utazó

Körünkben az új Chrysler Grand Voyager. Már egy ideje, de nem igen tűnik fel senkinek. Nem kedvez az autóipar helyzete ennek a járműosztálynak, ráadásul szegény Nagy Utazó is kissé megfáradt már így, a sokadik generációra.

Még több CHRYSLER teszt

Címlapon


Friss cikkek

Horror balesetben vesztette életét egy néző a Nürburgringen

Halálos baleset a Nürburgringen Videó

13 órája – Sztori

Egy ember életét vesztette, többen pedig megsérültek miután a VLN Endurance versenyen egy Nissan GT-R Nismo GT3 a nézők közé repült.


Időspirálba kerültem: újszerű állapotú Lada 2105 és 2107 volánja mögé ülhettem

A blokk királyai voltak - kocka Ladák időkapszulából

23 órája – Sztori

Ajtócsapódás, váltóklattyanás és a karbis motorok bőgése. Újra óvodás vagyok, legalábbis úgy vigyorgok, miközben a gyönyörű Ladákat vezetem.


Kipróbáltuk a fuvarozók egyik kedvencét, a Fiat Doblò Cargót

Fuvarra fel! Fiat Doblò Cargo menetpróba

Tegnap – Újdonság

Megérkezett a Fiat Doblò Cargo legújabb kiadása. A népszerű kishaszonjárművet a hazai bemutató keretén belül mi is kipróbáltuk.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

CHRYSLER 300 C Touring 3.0 CRD (Automata)

CHRYSLER 300 C Touring...

Ár: 2.950.000 Ft

Évjárat: 2006 / 11

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

CHRYSLER VOYAGER 2.5 TD SE

CHRYSLER VOYAGER 2.5 T...

Ár: 589.000 Ft

Évjárat: 1999

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

CHRYSLER VOYAGER Grand2.5 TD SE

CHRYSLER VOYAGER Grand...

Ár: 490.000 Ft

Évjárat: 2000

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

Még több autó