Négy út áll a BMW M3 előtt

Milyen motor lesz a következő M3-as BMW-ben?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még a következő generációs 3-as BMW-t sem mutatták be a bajorok, de természetesen már készül az M3-as is. Négyféle motor hajthatja, többek közt most először V6-os is.


Mintegy 7 éve, 2005 tavaszán mutatkozott be, de csak az év őszén, 2006-os modellként került gyártásba a most futó E90-es (kombiként E91, kupéként E92, kabrióként E93) kódnevű 3-as BMW. Állítólag hamarosan érkezik az immár F-szériás, F30-as utód, mely az 1975-ben (kiscápa becenévvel) debütált 3-as sorozat hatodik nemzedéke lesz. E sorozatot minden bizonnyal az őszi, Frankfurti Autószalonon megismerhetjük, ám csúcsváltozata az M3 csak 2013-ban várható.
Noha 420 lóerős, 4,0 literes V8-asával a mostani M3-as sem nevezhető vérszegénynek, a következőbe még komolyabb teljesítményt ígérnek a bajorok. Az azonban még messze nem eldöntött, hogy mindezt milyen motorral oldják meg. Lehetséges a mostani V8-as további izmosítása, ám ez sokak szerint csak jelenlegi fogyasztásának növelésével lenne elérhető. Ezt pedig a mai trendekre figyelő és a hatékony dinamikát (Efficient Dynamics) szlogenjévé tűző gyártó aligha akarhatja, így szimpla, vagy dupla turbós V6-os is szóba jöhet. Nem kizárható, de nem is túlzottan valószínű, hogy a friss, legalább 560 lóerős M5-ös BMW 4,4 literes dupla turbósából készítenek egy visszafogott teljesítményűt az M3-asba, ám a legnagyobb valószínűség szerint az M5 és az M3 motorja nem csak teljesítményével, hanem hengerszámával is különbözni fog. A várhatóan mintegy 450-480 lóerős M3-as blokk könnyű szerrel származhat az M5-ös V8-asából, ám a legbennfentesebb információk szerint V6-os lesz - ilyenre pedig még nem volt példa!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?