Még nem is tudni hogy néz ki, de a motorját már most megmutatták

Minden adatát közzétették az Mercedes-Benz AMG GT motorjának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnézhettük a körvonalát, meghallgathattuk a hangját, most motorjának legfontosabb adatait is közzétették. Az AMG GT 510 lóerős lesz.


Bemutatkozott a Mercedes AMG GT motorja. Nincs olajteknő, szárazkarteres a kenés, emiatt is alacsony a V8-as építése, így alacsonyabb lehet az autó tömegközéppontja is. A Mercedes-Benz AMG GT kifejlesztése nem lehetett sem kis munka, sem olcsó mulatság. Korábban már megmutatták a belsejét és körvonalát, aztán meg is hallgathattuk a motorját. Az AMG GT V8-asa 4,0 literes lökettérfogatú lesz és két turbó lélegezteti, 510 lóerőt tud 6250-es fordulaton. Ezzel 10 lóerővel "gyengébb", mint a Porsche 911 Turbo, de biztos lesz belőle még erősebb változat is, és hát valljuk be, ez sem kevés ám.
Hirdetés


Főleg, hogy 650 newtonméteres nyomatéka már 1750-es fordulatnál rendelkezésre áll, egészen 4750-ig. A puszta adatokon kívül az sem éppen rossz teljesítmény, hogy mindezt a még nem is kötelező Euro 6 norma betartása mellett tudja. A motor gyári kódja M178, száraz tömege 209 kilogramm. Olyan megoldásokat pakoltak bele, mint a kikönnyített dugattyúk, vagy a cirkónium ötvözetből készült, áramlástanilag optimalizált hengerfejek. Komponenseinek a tervezésekor hangsúlyt fektettek a hővezetésre és a hőleadásra is, hogy optimalizálják a működést. Külön bevonatot kaptak a hengerfalak, hogy ezzel csökkentsék a belső súrlódást. Ugyanez a motor fog a C63 AMG következő generációjába is bekerülni, de debütálása idén ősszel lesz az AMG GT-ben, amit 2015 márciusától lehet majd megvenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?