4,4 méteres crossovert vitt Párizsba a Lexus

Minden eddiginél kisebb crossovert hozhat a Lexus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dinamikusan terjeszkedik a Lexus, hamarosan a kompakt kategóriában is várhatunk tőle egy vadonatúj crossovert.


Nem volt meglepetés a Párizsi Autószalonon kiállított Lexus UX koncepció, hiszen már korábban is láthattuk kívül és belül is. Viszont sokkal többet a személyes találkozón sem tudhattunk meg róla. A 4,35 méter hosszú Toyota C-HR után nem nagy meglepetés, hogy a hozzá hasonló Lexus UX 4,4 méter hosszú, koncepciómodellként annál is merészebb természetesen. Szélessége is nagyobb, 1,9 méter, magassága szerényebb (1,52 m), tengelytávjuk egyező, 2,64 méter. Kitalálható, hogy Lexusként is érkezni fog a Toyota merész crossovere.
Hirdetés

A Lexus UX koncepcióként 21 colos, 255/50 R21 méretű, azaz meglehetősen ballonos abroncsokat kapott, középső tetőoszlopa viszont nincs, négyüléses utastere tanulmányautósan egymással szembe záródó ajtókon keresztül közelíthető meg. Teljesen új, Kinetic Seat névre hallgató, az utasok testéhez alkalmazkodó, őket körülölelő üléseket kapott, kapcsolói mind érintésérzékenyek, visszapillantó tükrei kamerásak, ablakai pedig elektrokromatikusan, automatikusan sötétedők.
Azt tudjuk, hogy az UX brutális, valódi 4x4-es megjelenést kíván adni, de hajtásláncáról még semmilyen információ sincs. Ha ugyanazt kapja, mint a C-HR, vagy csupán annak Prius IV-ből származó hibrid hajtásláncát, akár hátsó villanymotorokkal, vagyis e-Four, mechanikus kapcsolat nélküli összkerékhajtással, akkor bizony további vevőket szerezhet a Lexus az amúgy is a legdinamikusabban növekedő prémium szabadidő-autó szegmensben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:19
    Permalink

    Ezeket a futurisztikus autócsodákat elnézve mostanában gyakran elmerengek azon, hogy milyen h*lyén mutatna rajtuk a rendszám. A hátulja még okés, de hova lehetne tenni rendszámot az UX elejére?

    Lassan eljutunk oda, hogy az autóipar felődése elhalad amellett, hogy két, azonosításra szolgáló fémlapot csavaroznak fel az autó elejére és hátuljára. Lassan ki kell találni, mivel lehet majd ezt helyettesíteni a jövőben. Talán a Párizsban ugyancsak kiállított Ssangyong LIV-2-esen hátul lévő vetített rendszám már annek a jele, hogy dolgoznak ezen?

Vélemény, hozzászólás?