Detroitban debütál a Lexus LS ötödik generációja

Minden eddiginél sportosabb lesz az ötödik generációs Lexus LS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Friss vonalakkal, az LC kupé nyújtott padlólemezén érkezik az ötödik generációs Lexus LS. Naná, hogy hibrid is lesz belőle.


1989-ben nem csupán egy új modell, egy új márka is debütált a Detroiti Autószalonon a Lexus LS által. A Toyota prémiummárkája elsőként „zászlóshajójával” és elsőként az Egyesült Államokban mutatkozott be. Most annyit tudunk a közelgő ötödik generációról, hogy az első után 28 évvel, szintén a Detroiti Autószalonon fog bemutatkozni - 2017 januárjában, azaz néhány hét múlva.
Hirdetés

Meg persze azt, hogy az új generációs LS a márka kifejezetten hátsókerék-hajtású luxusmodellek számára kifejlesztett, az LC kupé által is alkalmazott globális padlólemezének meghosszabbított változatára (GA-L) épül. Minden eddiginél jobb vezetési élményt, meg persze fokozott kényelmet is ígér. Hajtáslánca az LC után tippelhető: 5,0 literes V8-as benzinmotor (477 LE, 530 Nm) várható már az alapváltozatba is, 10 fokozatú automataváltóval. Ahogyan a most kifutóból is volt már (szintén 5,0 literes és V8-as) hibrid, nem kétséges, hogy az újból is lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?