Minden idők legjobb novembere a BMW-nél

Minden idők legjobb novemberét zárta a bajor autógyártó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem telik el úgy hónap a BMW-nél, hogy ne javítanának az előző évi eladási adatokon. Novemberben újra rekordot könyveltek el, sosem volt még ilyen jó tizenegyedik hónapja a cégnek: 174 996 BMW-t, Minit és Rolls-Royce-t adtak el világszerte.

Tavaly is jól teljesített a bajor cégcsoport novemberben, de az akkori termést idén 2,7 százalékkal múlták fölül. Éves szinten is áll a zászló, január és november között a tavalyinál 6,8 százalékkal több, 1,777 millió autót értékesítettek.
A három márka közül novemberben a BMW muzsikált a legjobban, 149 663 bömöst adtak el (3,2 százalékos plusz). Az év első 11 hónapjában 1,499 millió járművét szállították ki a kék-fehérek (8 százalékos növekedés). Az új modellek sikeresek, a 3 GT változatból június óta 18 335 példány kelt el, ami komoly hányada az összesen értékesített 451 774 hármas BMW-nek (24 százalékos plusz). Az októberben a piacra lépő négyes kupé iránt is élénk a vásárlók érdeklődése, a hármas kupét leváltó szépségből 9938 talált gazdára - és még most indul a négyes kabrió, illetve jövőre a 2-es család értékesítése.
A szegmensében piacvezető ötös BMW is jól fogy, november végéig 332 280-at adtak el belőle (2,7 százalékos plusz), a hatos szériából 24 976-ot vettek (19,6 százalékos emelkedés 2012 első 11 hónapjához képest). Magyarországon novemberben 136 BMW személyautót adtak el (32,04 százalékos javulás), 2013-ban eddig 1245 kocsit (mínusz 0,88 százalék). Ezek közül 363 hármas, 319 ötös volt.
Hirdetés

Annak ellenére, hogy a múlt hónap elején leplezték le az új Minit, még a régit is veszik, novemberben 24 873-at adtak el (mínusz 0,8 százalék), a márka az európai piac hanyatlása ellenére hozza a tavalyi év eredményeit, eddig 274 575 Mini találta meg gazdáját (0,7 százalékos plusz). Meglepően jól fogy a Paceman, amelyből márciusi bemutatása óta 12 350 példányt adtak el (Magyarországon hármat). A Datahouse adatai szerint Magyarországon novemberben 9 Minit adtak el, 2013-ban eddig 84-et (mínusz 30,58 százalék).
A motorokról is kell szót ejtenünk, annál is inkább, mert a BMW Motorrad 8,8 százalékos pluszban zárta a novembert (7342 kétkerekűvel), jól áll az év végi hajrában az idén értékesített 100 289 motorral és robogóval (8,6 százalékos emelkedés).
A BMW által közzétett győzelmi jelentés szerint a BMW-csoport 2013-ban majdnem minden piacán eredményesebb volt a tavalyinál. Európában 784 398 járművet szállítottak ki (mínusz 0,3 százalék). Ázsiában az eladások 17,4 százalékkal múlták felül a tavalyit 522 070 járművel. Csak Kínában 19,7 százalékos a plusz, 354 153 kocsit és motort szállított ki ügyfeleinek a BMW-csoport, de erős a márka Japánban (12,6 százalékos javulás) és Dél-Koreában is (18 százalékos többlet).
Az amerikai kontinensen 411 014 járművet adott el a bajor vállalat, 10,1 százalékkal többet, mint 2012 első 11 hónapjában (USA 303 728 jármű, +9,2%; Brazília 15 258 jármű, +71,7%).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 16:05
    Permalink

    Európában is nagyon jól megy nekik, tovább növekedett a piaci részesedésük. Ez a -0,3% jelentősen az átlag felett van. Vagy másként fogalmazva jelentősen a piac szűkülése alatt (-5% kb.).

  • 2017.10.29. at 16:05
    Permalink

    Úgy tűnik mindenhol jól ment nekik, kivéve Európában: -0,3 százalék.
    Vajon a távol keleten és az USA-ban is ennyire túlárazottak, mint a saját kontinensén?

Vélemény, hozzászólás?