Hibrid részegységek gyártásába kezd Lengyelországban a Toyota

Minden második autóját hibridként adná el a Toyota, lengyel hajtáslánc-gyártással erősít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly, 150 millió eurós beruházást követően 2018-tól már Lengyelországban is készülnek a Toyota hibridek váltó-differenciálmű egységei, valamint benzinmotorjai.


Jelenleg a Toyota európai eladásainak 31 százalékát teszik ki hibrid modelljei. Ez is a létező legjelentősebb és csupán a (Toyota prémiummárkájának számító) Lexus által utolért, de a Toyota 2020-ra már 50%-os hibridarányt áhít, vagyis minden második autóját hibrid hajtáslánccal kívánja értékesíteni. Ezt kiszolgálandó a Toyota lengyelországi motorgyára mintegy 150 millió eurós beruházás keretében 2018 végén kezdi meg az e-CVT néven ismert váltó- és differenciálmű hajtáslánc-részegység gyártását, emellett a gyártási portfóliójában 2017-ben és 2019 végén új benzinmotorok is megjelennek. 2017-ben a Yaris hibridbe kerülő 1,5 literes, 2019-ben pedig egy még nem ismert 2,0 literes benzines kerül a gyár kínálatába.
A Toyota két üzemmel is rendelkezik Lengyelországban, az 1999-ben alapított Toyota Motor Manufacturing Poland (Walbrzych, Dolnoslaskie tartomány, Lengyelország) 2002-ben kezdte meg a termelést. Jelenleg 1,0 literes benzinmotort és sebességváltót készít a Cseh köztársaságban gyártott Aygo és a Franciaországban gyártott Yaris számára. Ugyancsak itt készül az Angliában gyártott Auris és Avensis, a Törökországban gyártott Corolla és Verso, valamint a Dél-Afrikában gyártott Corolla 1.8-as benzinmotorja is. Az üzem éves gyártókapacitása mintegy 371 000 motor és 720 000 váltómű. A tavalyi év termelési eredménye 220 000 motor és 410 ezer váltómű volt. A TMMP mintegy 1500 ember számára biztosít állandó munkalehetőséget, 2018-tól a C-HR, Auris és Auris Touring Sports Hybrid modellek e-CVT egységeit is adja.
Hirdetés
Amikor a TMMP megkezdte a termelést (2002-ben), akkor alapították a Toyota Motor Industries Poland vállalatot (Jelcz-Laskowice, Dolnoslaskie tartomány, Lengyelország), ahol 2003-ban indult be a termelés. A vállalat jelenleg 1,4 literes D-4D dízelmotorokat készít a Franciaországban gyártott Yarishoz, az Angliában gyártott Aurishoz, valamint a Törökországban és Dél-Afrikában gyártott Corollához. Ugyancsak itt készült 2015 áprilisáig az Avensis, az Auris és a Verso 2.0 és 2.2 D-4D dízelmotorja is, valamint az üzem gyártotta az ezekhez az erőforrásokhoz tartozó részegységeket és pótalkatrészeket is. A jelenlegi gyártási kapacitás 180 000 motor; tavaly 75 500 motor készült itt. A TMIP mintegy 500 ember számára biztosít állandó munkalehetőséget, 2018-tól a Yaris Hybrid benzinmotorját is gyártja, a 2019-től kínálatába kerülő 2,0 literes benzinmotor pedig talán a következő Avensis, jó eséllyel hibrid verziójába kerülhet majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?