Augusztus 20-ig razzia az utakon

Minden sebesség-ellenőrző műszert bevet a rendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Zsinórban három fekete hétvégét, azaz rekordszámú halálos balesetet regisztrált a rendőrség, ezért aztán augusztus 20-ig tartó razziát rendelt el az országos kapitányság.

Hiába csökkent a személyi sérüléssel járó, illetve halálos kimenetelű balesetek száma az idei évben a hazai utakon, mégis többen haltak meg - jelentette be Dr. Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója az év első hét hónapjának közlekedési mutatóiról és az augusztus 10-től augusztus 20-ig elrendelt közlekedésbiztonsági ellenőrzési akcióról szóló sajtótájékoztatón.
Mint az a rendőrség közleményéből kiderül, az idei év első hét hónapjában, azaz januártól júliusig összesen 8233 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 4,54 százalékkal kevesebb, mint a 2011-es év azonos időszakában (akkor 8625).
Csökkenő tendencia mutatkozott a halálos kimenetelű, a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek vonatkozásában is, a felsorolás sorrendjének megfelelően 0,7, 4,63, 4,7 százalékos a csökkenés.

A balesetek száma azonban kevésbé meghatározó és fontos, mint a balesetekben meghalt személyek számának alakulása. E téren pedig nem beszélhetünk pozitív tendenciáról, 319-ről 326-ra nőtt az utakon elhunytak száma, ami 2,19 százalékos emelkedést jelent a tavaly év első hét hónapjához mérten.
Kettősséget mutat az ittasan okozott személysérüléses balesetek száma is: 0,57 százalékkal kevesebb ilyen történt ugyanis, azonban kiolvasható, hogy számuk csekélyebb mértékben apadt, mint a személysérüléses baleseteké általában, így aztán a tavalyinál arányaiban több az ittasan személyi sérüléses balesetet okozó autós.
A statisztikák szerint változatlanok a baleseteket kiváltó legfőbb okok. Továbbra is első helyen szerepel (27 százalékkal) a gyorshajtás, 23 százalékkal második helyen áll az elsőbbség meg nem adása, míg 15 százalékkal harmadik a kanyarodási szabályok be nem tartása.
Hirdetés
A rendőrségi adatok szerint a személysérüléssel járó közúti közlekedési balesetek túlnyomó részét, azaz 59 százalékát a személyautósok okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya is ennek a csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi-vezetők a balesetek 9, az autóbusz vezetők pedig 1 százalékáért voltak felelősek. A motorkerékpárosok, illetve a segédmotoros kerékpárosok az összes baleset 5-5 százalékát okozták.
Mivel a halálos balesetek számának apadása ellenére nőtt az utakon elhunytak száma, továbbá mivel a rendőrség a közelmúltban egymás után a harmadik „fekete hétvégét” jegyezte, a rendőrség fokozott ellenőrzést tart az ország teljes területén a 2012. augusztus 10-20. közötti időszakban, kiemelt figyelemmel a hétvégi közlekedésre, az augusztus 20-át érintő hosszú hétvégére.
Miként azt az ORFK közleménye írja, az ellenőrzések keretében a megyék és a főváros legforgalmasabb útjait, a települések közlekedés szempontjából vagy turisztikailag frekventált részeit, a városközpontokat, az esti szórakozóhelyeket és azok környékét, a városok ki- és bevezető útjait, az üdülőövezeteket visszatérően, napi több alkalommal is ellenőrizni fogják. Állítólag a sebesség-ellenőrző berendezések mindegyike alkalmazásra kerül, a járművezetőket pedig minden ellenőrzés során szondáztatják majd, valamint a passzív biztonsági eszközök (pl. biztonsági öv, biztonsági gyermekülés) használatát is ellenőrzik. Alapvetően mindig, de ezen időszakban különösen ajánlott a szabályok betartása, ugyanis az országos vezetők „a rendőri állománytól határozott fellépést várnak”.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:00
    Permalink

    mocskos patkány rendörök inkább ahol lopnak csalnak ott a helyük….kifizeti az ember a teljesitményü alapu adot,akkor meg ne hogy már beleugassanak,h mennyivel mehetek az utakon:::::.

  • 2017.10.30. at 19:00
    Permalink

    Valamire rá kell fogni miért razziáznak. Hogyan mernék bevallani hogy a kormány rémálmában az eltékozolt pénz miatt bevet mindent hogy PÉNZHEZ JUSSON !!!!!! Mondták hogy Rákosi a padlásokat kisöpörte, ezek már nem csak a padlást de a pincéket és az emberek zsebeit is…….

Vélemény, hozzászólás?