Már a Ford is a Prius vetélytársát fejleszti

Mindenkinek Prius kellene

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a vevők rajonganak a Toyota Priusért, mind több gyártó jön rá, hogy saját kínálatába is kellene egy olyan modell.

Tegnapi hír, hogy a Hyundai a Toyota Prius ellenfelén dolgozik, most pedig azt árulta el a Ford egyik illetékese a Reutersnek, hogy 2018-ban ők is bemutatják a természetesen már szintén fejlesztés alatt álló Prius-konkurensüket. Ez lesz a Ford első olyan modellje, amely kizárólag hibridként lép majd színre - a Toyota 1997-ben hozta ki így a Priust, ami mára a világ legnagyobb számban értékesített, megbízhatóságával és tartósságával is brillírozó, napjainkra több verzióra ágazott modellje, már-már almárkája lett.
Hirdetés

A méretben a Focus és a nálunk Mondeóként ismert, illetve várt (hibridként szintén létező és már próbált) Fusion közé célzott, azok következő generációjának padlólemezcsaládjával érkező hibrid Ford többféle karosszériakivitelben és hajtáslánccal is kapható lesz. A hagyományos benzines-elektromos hibrid mellett nagyobb akkumulátoros - és nyilván drágább - plug-in verzió is készül majd belőle. Az Egyesült Államokban állítólag (és természetesen 2019-es modellként jelölve) már 2018-ban, nálunk pedig... Ha abból indulunk ki, hogy az USA-ban már 2012 óta kapható az aktuális Fusion, hozzánk pedig csak idén jön Mondeóként, örülünk, ha 2020-tól megvehetjük majd a Ford Prius-vetélytársát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?