0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Mini Cargo néven jön a Clubman alapú furgon

Legálisan lehet áfamentes a Mini

2011. december 31., szombat 10:35 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Áfamentességet és bő 1 köbméteres rakteret ígér a legújabb Mini - mindez a márkától szokatlan, az alapján viszont csaknem magától értetődő, hogy 4 méter hosszú, függőleges farú furgonról van szó.

Kultmodellből áruszállítót farag a Mini. A stílusos haszonjárművet bizonyára szívesen vásárolják majd az imidzsükre sokat adó cégek

Kultmodellből áruszállítót farag a Mini. A stílusos haszonjárművet bizonyára szívesen vásárolják majd az imidzsükre sokat adó cégek

Német sajtóértesülések szerint az idén év végén megjelent Roadster után újabb kétüléses modellt mutat be a Mini. Ezúttal azonban a nyitott, vászontetős helyett lemeztetős a karosszéria. Olyannyira, hogy a Clubman alapú újdonság, azaz a Cargo hátsó ablakai helyett is lemezfelületeket kap.

Mivel már az alapul szolgáló Clumbanben is 930 literes raktér alakítható ki, a hátsó ülések kiszerelése és a kárpitozás hiánya által a minden idők legvagányabb városi áruszállítójának ígérkező Mini Cargo raktere bő 1 köbméteresnek ígérkezik. Motorpalettáján biztosra vehetjük az 1,6 literes 90 és 112 lóerős dízeleket, de nem lepődnénk meg, ha a Mini Cargo igazi expresszfutár lenne, s nem hiányozna palettájáról a Clubman 143 lóerős 2,0 literes dízele sem.

Furgonos hátsó ajtóival jól pakolhatónak ígérkezik, függőleges hátfalával, nagy, több mint 1 köbméteres rakteret adhat a Cargo, mely nem kapja meg a Clubman hátul, jobb oldalt osztott és nyitható oldalüvegét, hanem lemezelt lesz Furgonos hátsó ajtóival jól pakolhatónak ígérkezik, függőleges hátfalával, nagy, több mint 1 köbméteres rakteret adhat a Cargo, mely nem kapja meg a Clubman hátul, jobb oldalt osztott és nyitható oldalüvegét, hanem lemezelt lesz

Furgonos hátsó ajtóival jól pakolhatónak ígérkezik, függőleges hátfalával, nagy, több mint 1 köbméteres rakteret adhat a Cargo, mely nem kapja meg a Clubman hátul, jobb oldalt osztott és nyitható oldalüvegét, hanem lemezelt lesz

Noha a gazdasági társaságok számára visszaigényelhető áfájú kishaszonjárműveket rendszerint dízelmotorral vásárolják, a Mini esetében azért a benzines verzióknak is lehetne létjogosultsága, az 1,6-os 98-122, turbóval 184-211 lóerős egységek a dízelekhez hasonlóan hat fokozatú kézi és automata váltóval jöhetnének, így a Mini aligha hagyja ki a ziccert, hogy a 3,96 méter hosszú furgonja jócskán 200 km/óra feletti végsebességet is tudjon majd.

Részletek jövő év elején, legkésőbb március első hetében, a Genfi Autószalonon várhatók az áfamentesen is megkaparintható Miniről, amelynek így akár 4 millió forint alatti is lehet a nettó listaára.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Elkelt a legidősebb Mini

Egy működésképtelen, rozsdás Miniért adtak nemrégiben mintegy 14,5 millió forintnak megfelelő fontot az angol Bonhams' aukcióján. A legidősebb restaurálatlanul megőrzöttről volt ugyanis szó.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1taW5p

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

MINI tesztek

Mini Cooper S Coupé teszt

Mini Cooper S Coupé teszt 

Egy kabriónak látszó kupét, egy kétüléses trendtárgyat teszteltünk 184 ütős-turbós lóerővel, automata váltóval és hátsószárny-billegetéssel. A Mini Coupé sok mindenre nem jó, mégis szerethető autó.


MINI Countryman Cooper S All4 teszt

MINI Countryman Cooper S All4 teszt

Négy hajtott kerék, négy ajtó, négy ülés - a MINI Countryman szakít az eddigi hagyománnyal, de a Cooper S vezethetősége továbbra sem okoz csalódást. Persze, meg is kérik az árát.


MINI Cooper D teszt

MINI Cooper D teszt

A MINI Cooper D nem való azoknak, akik fogukhoz verik a garast, mert alaphelyzetben is nagyon drága. Pedig nagyon lehet(ne) vele spórolni.

Még több MINI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

MINI MINI COOPER 1.6

Ár: 3.140.000 Ft

Évjárat: 2007 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MINI MINI COOPER 1.6 S s

Ár: 2.100.000 Ft

Évjárat: 2004 / 6

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MINI MINI COOPER 1.6 J...

Ár: 7.280.000 Ft

Évjárat: 2010 / 3

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó