Hangyafülnyit frissült a Mitsubishi ASX

Mitsubishi ASX facelift

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Faceliftes ASX-et, vagy ahogy ott hívják, Outlander Sportot villantott a Mitsubishi a New York-i Autószalonon. A változtatások minimálisak.

Hirdetés

2010-es bemutatása óta mintegy 210 ezer darab ASX talált gazdára világszerte – ebből 110 ezer Európában és Oroszországban - a márka húzómodelljének számító, amerikaiul, de japánul is Outlander Sportnak hívott crossover nem létező ráncait hát gyorsan fel is varrták, s a faceliftes változatot New Yorkban már be is mutatták a nagyközönségnek. Átformálták a frontrészt és a hátsó lökhárítót, lesznek új színek, fekete az oldalküszöb, (odaát) alap a 18 colos könnyűfém kerék.
Áthangolták a multilink hátsó futóművet és a fokozatmentes CVT váltót, míg az (opciós) összkerékhajtást az eddigi forgókapcsoló helyett nyomógombbal lehet aktiválni. Új középkonzol, szövetkárpitok és krómbetétek jelennek meg az utastérben, melyről képünk egyelőre nincsen. A még idén - tán hozzánk is - megérkező modellel kapcsolatos technikai részletek is váratnak magukra, bár komoly meglepetésre nyilván nem érdemes számítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?