Megduplázza az i8 gyártási mennyiségét a BMW

Mostantól már napi 20 BMW i8 készül, nagy a kereslet rá

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatalmas kereslet mutatkozott a BMW első konnektoros hibridje, az i8 iránt, ezért a gyártó megduplázta annak termelését.


Nem olcsó, ám igazi vágyautó, s egy nagyon jó játékszer a BMW i8. Mi is rajongtunk érte, s állítólag a vevők is sorra ülnek, illetve ülnének át valódi szupergépekből. Azokhoz mérten ugyanis nevetséges étvággyal ad letaglózó menetdinamikát (100 km/órára 4,4 másodperc alatt gyorsít) és még a motorhangja is mesés - annak ellenére, hogy benzinese csupán háromhengeres. A lipcsei gyár azonban szállítási problémákkal küzd, s egyes piacokon akár 1,5 éves, átlagosan pedig féléves várakozási idővel kényszerül szembesíteni a kuncsaftokat. Ez nyilvánvalóan nem kívánatos, ezért a BMW lépett, megduplázta a termelést. Mostantól napi 10 helyett már 20 i8-as fog napvilágot látni.
Hirdetés

A jelenleg kéttagú i-sorozat bővítését állítólag csak 5 év múlva várhatjuk, még nem tudni, hogy milyen méretű és jellegű modell lesz az újdonság. Állítólag az i3-ashoz és az i8-ashoz hasonlóan egy teljesen új, a BMW-ktől független, természetesen teljesen emissziómentes modellt várhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Feleslegesen fárasztod magad vele, képtelen felfogni. A gyerek mindennel bebukott amihez valaha is hozzászólt, most sincs másképp és a jövőben sem lesz az. Egyet lehet vele kezdeni, nyakon vágod az idióta bohócát had pörögjön még jobban, hátha még nagyobb hülyét csinál magából még az eddigieknél is. 🙂

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Ha az lejárató, hogy nem hallelújázik a szerző, mint az elmebeteg autistánk s3000, akkor igazad van.
    Én csak megosztottam egy cikket számokkal és kérdésekkel. Lehet cáfolni számokkal és tényekkel. A többi mindenkinek a saját ügye, hogy mit, honnan akar kiolvasni?

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Kedves Kempelen!
    Ha tudsz olvasni a sorok között és végig olvasod a megosztott cikkedet, akkor érezhető, hogy igen csak lejárató és nem csak hogy lejárató, de még hülyének is állítja be a Tesla alapítóját.
    Pont az ilyen lejárató, nagypofájú újságoknak és magazinoknak nem kellene hinned!
    Még ha igaz is, hogy nem tud sok profitot termelni, akkor is jobb villany autókat gyártanak, mint bármelyik “nagy” autógyártó! Lehet még nem megy jól a szekér, de az biztos hogy ott vannak, és abban amit csinálnak elsők, és a villanyautók a jövő, nem az agyonhegyezett kis köbcentis, turbós elavult gépek!
    Talán 1 éve olvastam egy hozzászólást, hogy miért a 100 éves Ottó és Diesel motorokat használjuk még, mikor vannak sokkal tisztább és erősebb erőforrások?
    A Tesla miért nem ezt használja?
    Amúgy meg tök mindegy, hogy most i8 vagy Tesla, mindenki azt veszi, amelyikre pénzt áldoz!

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Nem értem miért csodálkozol ezen, mégis mit vártál tőle? Pontosan hozta a papírformát, idiótától miért várnál értelmes dolgokat?
    Inkább vágd nyakon, had pörögjön a bohóc! 😛

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Az USA-ban 2015-ben eddig eladtak 198 db i8-at és több mint 2900 db Tesla Model S-t. Tényleg fantasztikus nagy siker a bömbi még így duplázva is. 🙂
    Igaz ugyan, hogy egy sporttáskánál többet nem lehet a csomagtartó paródiájába betenni, 2 felnőttet meg 2 láb nélküli gyereket viszont akár bele is lehet hajtogatni az utastérbe. Szerencsére nincs az a kínlódás vele mint a Model S-el ahol szenvedni kell azzal a sok visszataszító hellyel, hiszen abba 7 személy kényelmesen befér plusz még egy kisteherautónyi csomag is a 2 csomagtartóba.
    Igazi, hamisítatlan “instant get” hülyéknek, sőt, csak azoknak! 😉

  • 2017.10.28. at 19:50
    Permalink

    Mindenesetre a kételkedők rendesen pofára estek. az i3 napi 50 darabját és i8 10-ét is eladhatatlannak gondolták. Erre nem hogy elfogy ennyi, hanem mindkettő gyártását duplázni kellet 🙂 Ha így megy éves szintek akár 40-50 ezer i modell is elmegy.

  • 2017.10.28. at 19:51
    Permalink

    Az i8 nem a környezetkímélésről szól elsősorban. Az i8 egy roadster a benzinmotort kiegészítették egy villannyal igy egyenletesebb a nyomatéka. Kapsz egy élményautót amire még talán a környezettudatosságot is rá lehet sütni erős jóindulattal.

    A célközönség nem is egyezik meg a tesla-éval.

  • 2017.10.28. at 19:51
    Permalink

    A Tesla sem nagyobb az 5-ös BMW-től, max súlyra. Igen van benne egy agyonhegyezett 1.5 literes turbós motor, aminek ha nagy gázt adsz akkor a hangszórókon is jön a V8-ast idéző hang.
    Szeretem a benzin zabáló aszfalt szaggató dögöket, de ha elektromos, akkor legyen neki haszna.
    Ne csak 40 km ig szóljon!
    Szép az i8 az biztos, csak nekem ha szükségem lenne egy elektromos autóra, akkor mindenképp a Teslát választanám.
    De ez én vagyok 🙂 🙂

  • 2017.10.28. at 19:51
    Permalink

    Azért, mert autóként is remek, nem úgy, mint a guruló fürdőkádak. A Tesla meg egy lemezjátszó, ez pedig BMW.
    Ne feledd, hogy ebben van egy benzinmotor is, aminek autó hangja van. Tudod, d…i sem gumiban az igazi! A Tesla remek autó a maga nemében, az is lehet, hogy ő a jövő, de olyan sótlan, amilyet sokan nem szeretnének. Ez sokkal minőségibb autó és autó. És zúg.

  • 2017.10.28. at 19:51
    Permalink

    Hogy ezt miért veszik, valahogy nem értem. A német márka remek, de ha már elektromos akkor inkább Tesla.
    Fele annyiba kerül és 10 X nagyobb a hatótávja + 7 év gari.
    Vagy csak nekem nem tiszta még valami?
    Világosítson már fel valaki!

Vélemény, hozzászólás?