Kamu motorhang a fogyasztáscsökkentésért

Motorhanggal spórolna benzint nekünk a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford szerint a sofőrök gazdaságosabban vezetnének, ha úgy hallanák, hogy motorjuk kapott néhány extra hengert. 3 henger helyett 6 szólna.


A Ford szabadalmaztatta új ötletét, ahol mesterségesen előállított zajt használnának, hogy a motor hangja többhengeresnek tűnjön. A Ford szerint ez arra késztetné a sofőröket, hogy alacsonyabb fordulaton váltsanak, ezzel pedig javítanák az üzemanyag-fogyasztást. A gyár mérnökei remélik, hogy ez a megoldás gazdaságosabbá teheti a leméretezett motorokat az egész világon.
Egyre elterjedtebbek ugyanis a kis, ám turbós erőforrások - többek között ide sorolható a Ford 1,0 literes EcoBoost motorja is. A Ford szerint a legtöbb ember hallás után vált, és ezt sokan magas fordulaton teszik, hogy a lehető legtöbb erőt csikarják ki a kisméretű motorokból, ezzel pedig növelik a fogyasztást. A motorhangok felvételével és a zajok megfelelő égési ciklusban való visszajátszásával azonban elérhetik, hogy több hengert halljunk a motortérből, ez pedig a gyár szerint alacsonyabb fordulaton történő váltásokhoz vezetne, ami gazdaságosabb.
Hirdetés
A Ford egyébként már alkalmazza a mesterséges motorhangot a Mustang és Focus RS modelljeiben, ám az új szabadalom más feladatra használná a megoldást. Míg a teljesítményorienált modellekben izgalomfokozásra szolgál a virtuális motorhang, a mostani ötlet a környezetvédelmet szolgálja. Persze nem garantált, hogy a technológia valaha is eléri a piacot, de az ötlet levédésével úgy látszik, komolyan veszi ötletét a Ford.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:17
    Permalink

    Szóval ha én egy dübörgő V8 hangot hallgathatnék az unalmas gyári kipufogós 1.2-es sor 4-esem helyett, akkor kevésbé fogom pörgetni? Ezt komolyan gondolták? 😀 Szerintem ez 2 féle képpen sülhet el:
    1. vagy borzalmasan gagyi mű hang lesz, és aki teheti kikapcsolja a francba
    2. vagy jól sikerül, és mindenki ezért fogja rugdosni a gázt, meg visszaváltogatni, és csak nőni fog a fogyasztás tőle…

Vélemény, hozzászólás?