0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Motorkerékpárral áll elő az Ariel

Szupersportkocsi után versenymotor az Arieltől

2011. július 30., szombat 20:21 (10 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régen létezett motorgyártó Ariel néven, de itt az Atom gyártóiról van szó.

A skicc láttán legalább ezer köbcentis gépre gondolunk

A skicc láttán legalább ezer köbcentis gépre gondolunk

A szédítő menetteljesítményű Atom sportkocsi után superbike gyártására adja fejét az Ariel. Noha Ariel motorkerékpár korábban is létezett, az Atom gyártóinak nincs köze az egykori motorgyártó céghez. Most nyilvánvalóan számukra is egyértelművé vált, ha túl kívánják szárnyalni a tömeg/teljesítmény arányával a négykerekűek között verhetetlen, 100 km/órás tempóra 3,0 másodperc alatt gyorsuló Atomot, arra csakis két kerékkel lehetnek már képesek.

A motor formáját az Atom inspirálta, Simon Saunders, a mindössze hét alkalmazottal dolgozó Ariel főnöke pedig elmondta, hogy akárcsak autóikhoz, a hivatalos rajzon látható különleges motorhoz is japán partnerüktől, a Hondától vásárolnak majd hajtómotort, igaz, nem árulta el, hogy pontosan mekkora és milyen erős egység fogja hajtani a kétkerekűt.

Évente 100-200 motorkerékpárt építenének, mindegyiket a megrendelő egyéni igényeinek megfelelően, így minden példány teljesen egyedi lehetne.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Audi kontra Ducati: melyik a gyorsabb?

Széles, nyújtott kanyarokkal tűzdelt pályán vajon gyorsabb tud lenni egy TT a 1199-es superbike-nál? Viccelsz?


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12ZXJzZW55YXV0bw==

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Paris Hilton csapatot indít a MotoGp-ben

Paris Hilton csapatot indít a MotoGp-ben

Tavaly – Autósvilág hírei

Paris Hilton figyelme újabban a motorozás felé fordult; a legmeglepőbb hír, hogy nevét és anyagi támogatását adja a „Team SuperMartxe VIP by Paris Hilton” alakulathoz.


Lázár lézert blokkol, Pintér milliárdot költ

Lázár lézert blokkol, Pintér milliárdot költ

Tavaly – Sztori

A Lázár-blokkoló sztori jól elterelte a figyelmet a BM közbeszerzési eljárást kikerülő milliárdos beszerzéséről.


Kétszer olyan jó, mint az Ariel Atom

Kétszer olyan jó, mint az Ariel Atom

2 éve – Autósvilág hírei

Mindössze 25 darab V8-as motorral szerelt Ariel Atomot készítenek, 52,5 millió forintot kell fizetni egy példányért. Megéri, hiszen 4,5 másodperc alatt gyorsul 160 km/h-ra!!!!


Használtautó.hu

VERSENYAUTÓ BMW E92 Dr...

Ár: 2.990.000 Ft

Évjárat: 2007

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

VERSENYAUTÓ EGYEDI BMW...

Ár: 1.500.000 Ft

Évjárat: 1985

Kivitel: ferdehátú

VERSENYAUTÓ EGYEDI 210...

Ár: 499.000 Ft

Évjárat: 1982 / 1

Kivitel: sedan

Még több autó