4,1 l/100 km az új Honda Civic-kel

Nagy dízel kis fogyasztással az új Honda Civic-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda dízelkínálata egyelőre egyetlen, 2,2 literes, saját fejlesztésű egységgel operál, ez marad az új Civic-ben is, ám minden eddiginél kisebb fogyasztással.

Az ötajtós, állítólag kifejezetten Európa számára fejlesztett új Honda Civic frankfurti debütálása előtt nyilvánosságra hozta annak legkedvezőbb fogyasztási értékét a Honda. Ezt nem más egység, mint a mostaniban is dolgozó 2,2 literes turbódízel hozza. A hajtóművet persze alaposan frissítették, egyebek mellett apadt a motor belső súrlódása, 150 lóerőre nőtt a teljesítménye és 350 Newtonméterre a nyomatéka. (Ez persze nem túlzottan meglepő az Accordban már alapváltozatával is ennyit tud az akár 180 lóerőt és 380 Newtonméter nyomatékot is produkáló egység.)
A 4,1 l/100 kilométeres vegyes fogyasztási érték pontosan 1 literrel, azaz 20 százalékkal kedvezőbb a korábbi 5,1-esnél, a szén-dioxid emisszió 134-ről 110 g/km-re apadt - ezen értékeket minden bizonnyal a manuális váltó esetén minden motorhoz elérhető, alapjárati motorleállító rendszerrel érték el a hondások. A jövőre piacra lépő új Civic esetén egyértelműen a méretes, 2,2 literes turbódízel szerény fogyasztásával kívánja azt demonstrálni a Honda, hogy nincs szüksége ennél kisebb turbódízelre. Bizonyos piacokon ez igaz lehet, ám nem a miénken, ugyanis a 2,2-es motor után bő kétszeres regisztrációs adó fizetendő, mint mondjuk az 1,7 literes Opel Astra EcoFlex után.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?