Opel Astra K: jövőre debütál, 2016-ban jön

Nagyobb és könnyebb lesz az Opel Astra K, nem most

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mintegy másfél évig marad a mostani Opel Astra, az első ízben nem német autó K nemzedék a jövő évi Frankfurti Autószalonon debütál.

A Kadett betűsorát az F-től folytató Opel Astra jelenleg - az egyesnek olvasható I-t kihagyva - J nemzedékével fut. Úgy tűnik, még egy meglehetősen bő évig lesz kapható, ugyanis az egyetlen frissítést a szedán érkezésével megélt sorozatot csak 2016 legvégén váltja majd a már korábban, jövő ősszel a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó K generáció.
Hirdetés
Az új Astra állítólag a Monza stílustanulmány alapján látványosabb külsővel várható. Formajegyei között az Adamtól ismert orrkialakítás is feltűnhet. Dizájnja - most először - teljes egészében Németországon kívül készül, s szintén újdonságként egyetlen variáns gyártása sem lesz német, az új Astra Angliában (Ellesmere Port) és Lengyelországban (Gliwice) fog készülni. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a mostaninál valamivel méretesebb karosszériájú, tágasabb utasterű Astra állítólag 100 kilogrammal apasztott tömeggel jön. Ez jelentős, ám ha csak ennyit fog tudni ledobni súlyfeleslegéből, akkor még mindig a kategória nehezebb modelljei közé fog tartozni.
Futóműve elöl marad MacPherson, hátul a mostani Watt-rudas csatolt lengőkaros rendszert igényesebb multilink váltja. Új, mindössze 37 kilogramm tömegű hatsebességes kézi váltó érkezik a kínálatba, amelyben az Adam Rocksban már próbált, s kellemesnek bizonyult, addig az új Corsa kínálatában is megjelenő 1,0 literes, 115 lóerős szentgotthárdi turbós benzines is elérhető lesz.
Az új Astra szokás szerint elsőként ötajtósan várható a már említett jövő őszi bemutatkozással, 2016 év elei piacra lépéssel. Aztán jön majd a Sports Tourer kombi, a GTC kupé és a szedán, valamint a sorozat csúcsaként - a konkurensekhez vélhetően igazodva ötajtósként is - az OPC. A paletta kiteljesedésével - s majd nyilván egy frissítéssel - az Astra K egészen a 2020-as évekig az Opel kínálatának része és legfontosabb modellje lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?