0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Nagyon égő a Ferrari 458

Megvan a bűnös, egy könnyen gyulladó ragasztó miatt ég a Ferrari 458

2010. szeptember 2., csütörtök 10:49 (2 éve)
Címkék: Ferrari, Alfa, Romeo, GT, egyéb

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is visszahívás lett a vizsgálat eredménye, ami szerint a gyár hibázott. Persze csak részben tartják magukat felelősnek.

Hibázott a gyár, rossz ragasztó miatt gyullad ki a 458-as

Hibázott a gyár, rossz ragasztó miatt gyullad ki a 458-as

Ha sportosan vezetik a Ferrari 458-ast, az magas kipufogó-hőmérséklethez vezet, ez a nyáron tapasztalt magas környezeti hőmérséklettel együtt azt eredményezheti, hogy a hátsó kerékjáratoknál használt burkolatokat rögzítő ragasztó meglágyul, a hőpajzsok elmozdulnak a helyükről, védelem nélkül a ragasztó pedig füstölni kezd és akár meg is gyulladhat. Tehát nem csak a gyár a hibás, hanem azok a tulajdonosok is, akik arra használják az autót, amire azt kitalálták. Mindenesetre gálánsan viselkedik a cég, a gyártásban azonnali hatállyal módosították a kérdéses részt, az úton lévő autókat mind visszarendelik a szervizekbe, ahol biztonságosan rögzítik a hőpajzsokat. Azokat a Ferrari 458-asokat, amelyek ezen oknál fogva megsérültek vagy megsemmisültek, ingyen kijavítják illetve kicserélik. A cég szerint egyébként nincs elátkozva az autó, a médiát okolják azért, hogy nagyon felkapják a törött Ferrari 458-asokról szóló híreket. Talán ha az autóhoz ajándékba adnák a Pilota Ferrari képzést, kevesebb ilyen hírt olvashatnánk.

Csak azokkal a 458-asokkal lehet baj, amelyeket sportosan vezetnek. Tehát minden egyes eladott példánnyal

Csak azokkal a 458-asokkal lehet baj, amelyeket sportosan vezetnek. Tehát minden egyes eladott példánnyal

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Több mint kétszáz 458 Italiát és Californiát hív vissza a Ferrari

A kezdeti tűzesetek miatt felpaprikázott kedélyeket már lehűtötték, most a gyártási hibás féltengelyek kavartak hullámokat.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

Törölt felhasználó írta: 2 éve

Nem SULIFIX-et kellett volna használni.... :-D

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mZXJyYXJp

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Eladó egy 34 egzotikus sportkocsiból álló gyűjtemény

Eladó egy 34 egzotikus sportkocsiból álló gyűjtemény

Tavaly – Sztori

A brunei szultán kisöpörte garázsát és többek között 25 Ferrarit, meg egy halom sportautó ritkaságot árul, zömében null kilométeresek!


A Ferrari megúszta a további büntetést

A Ferrari megúszta a további büntetést

2 éve – Sztori

Nem kapott további büntetést a Ferrari a Német Nagydíjon alkalmazott csapatsorrend miatt, innentől kezdve értelmetlenné vált az FIA szabálya.


Sergio Marchionne megmondta:  az Alfa nem eladó!

Sergio Marchionne megmondta: az Alfa nem eladó!

2 éve – Autósvilág hírei

Szép dolog a szerelem, de ahogy az exkavátoros Frank is megmondta, egyszer rájövünk, hogy a fehér pillangó is csak egy állat.


Használtautó.hu

FERRARI F430 430 Spide...

Ár: 33.438.000 Ft

Évjárat: 2007 / 10

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

FERRARI 348 Tb

Ár: 9.500.000 Ft

Évjárat: 1992 / 12

Kivitel: sport

Üzemanyag: Benzin

FERRARI CALIFORNIA Cal...

Ár: 64.900.000 Ft

Évjárat: 2012 / 3

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

Még több autó