Shinari névre hallgat az új Mazda fődizájner első munkája

Négyajtós kupé a Mazdától Wankel motorral

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy, rendes ajtóval rendelkező kupéval váltaná a Mazda az RX-8-ast, amire a legjobb és legszebb példa a Shinari nevű tanulmány.


Meg se lepődünk azon, hogy a Mazda is négyajtós kupét készít, ahogy igazából azon se akadunk meg egy pillanatig sem, hogy a hosszú motorháztető alatt a világ legkompaktabb erőforrása, egy Wankel motor taláható. A feleslegesen nagy méretű RX-8 utóda újra RX-7 névre hallgat majd, a kétüléses sportkocsi pedig elég helyet hagy a kínálatban ahhoz, hogy ilyen gyönyörű kupéval töltsék meg azt. A Wankel motor garantálja, hogy az autó ne zavarja a szintén nem csúnya Mazda6 köreit, és a hátsókerékhajtás azt is garantálja, hogy a sofőrök jól fogják érezni magukat. A Shinari névre keresztelt négyajtós formája egyébként Maeda Ikuo első munkája - a cég vezető formatervezőjeként -, és egyben az új Mazda formavilág első képviselője is.

Kodo névre hallgat az új irányadó formai irányzat, amely talán úgy fordítható, hogy lélekkel rendelkező forma. Nem annyira a hullámvonalra koncentrál, mint elődje, bátran használ nagy méretű, sima felületeket is, az összhatás azonban legalább olyan sportos, mint a Nagare esetén. Ezt könnyebben meg lehet majd valósítani a sorozatgyártású autókon, mint az előző formavilágot, és úgy tűnik, a világon mindenfelé tetszik a Mazda formatervezőknek. A Shinari az internet segítségével egyszerre készült a japán, az európai és az amerikai formatervező stúdióban, így rögtön munka közben ismerhették meg új főnöküket a dolgozók.

A formán kívül van még újdonság, amely említést érdemel: a vezető orientált belső kialakítás megkövetelte a BMW iDrive-hoz hasonló központi kezelőszerv használatát. A különösen keskeny kardánalagút miatt nem maradt hely a kiemelt funkcióval rendelkező billentyűknek, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy a Mazda tervezői megfelelő menürendszert készítettek az autónak. Most már csak az maradt hátra, hogy reménykedjünk, a Mazda megvalósítja ezt a csodaszép négyajtóst. Állítólag amikor nekikezdtek a munkának, fontos szempont volt, hogy üzletileg is megvalósítható legyen a tanulmány, arról nem beszélve, hogy szép kezdet lenne Maeda Ikuo munkásságának, aki apja nyomdokaiba lépne. Az első RX-7 formáját ugyanis Maeda Matasaburo alkotta meg...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?