Mindenki számára elérhető Tesla érkezhet

Néhány év múlva még többek számára lehet elérhető a Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla Model 3 lényegesen kedvezőbb áron kapható, mint elődjei, Elon Musk azonban ennél is olcsóbb elektromos autót kíván piacra dobni.


Az elektromos autók piacán egyértelműen úttörőnek számít a Tesla. Idehaza egyetlen dolog gátolja az elterjedését, ami nem más, mint a magas ár. Az újdonsült Model 3 ezen enyhít, ugyanis lényegesen olcsóbban rendelhető, mint a Model S vagy a Model X, ugyanakkor 35 ezer dolláros (~10 millió forintos) árával idehaza a többség még ezt sem engedheti meg magának. Alig jelent meg az újdonság a piacon - amelyre komoly számú megrendelések érkeznek - máris a következő generációról beszél Musk.
Hirdetés

"Rendkívül izgatott vagyok, hogy végre olyan autót gyártunk, ami a legtöbbek számára megfizethető" – mondta a Model 3-mal kapcsolatban. "A jövőben pedig olyan kocsik jöhetnek, amik még ennél is megfizethetőbbek. A Model 3 az emberek felének már elérhető közelségbe kerül, a negyedik generációs, kisebb autók pedig mindenki számára megfizethetők lesznek" – tette hozzá a Tesla-vezér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Mindketten tudjuk mire gondolt elektrolit alatt, csak kicsit pongyolán fogalmazott, ezért én nem harapnám le így a fejét 🙂 Voltak/vannak fogalmi hibái, de jobban jársz, ha inkább tanítasz, mintha oktatnál, szimpatikusabb lenne szerintem.
    Világbéke.

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    [i]“szomorú vagyok, hogy nem az elektrolitot nyomják ennyire…..hanem az őskövület Li akksikat.”[/i]

    Gondolom nem vagy tudatában annak, hogy mekkora egetverő ökörséget írtál. Szóval szerinted nem az “elektrolitot” nyomatják? LOL! 🙂 Fingod sincs arról, hogy mit jelent az a szó, hogy elektrolit, igaz? 😉 Minden eddigi akkumulátornak része az elektrolit, azt nem lehet nyomatni vagy nem nyomatni és nem egy akkumulátor fajta te észlény. Az őskövület “Li akksid” meg nagyjából ugyanakkora marhaság mint az elektrolitos produkciód.

    [i]“és nem mellékesen ugyanúgy szennyez, hisz az elektromosságot nem fúziós és megújuló erőművekből állítjuk elő”[/i]

    Ugyanúgy szennyez? Mint mi? Magad sem tudod igaz?
    Azt amúgy tudtad, hogy fúziós erőművekben semmilyen energiát nem termelnek, mert kb. 60 évnyi kínszenvedés után sem létezik belőle egyetlenegy energiatermelő példány sem? Hát persze hogy nem. 😛

    Ez valami elképesztő trágya volt amit kinyomtál magadból. Nem tudom mit szívsz, de ne is áruld el mert nagyon durva a hatása.

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Sok mai autonal alig van hulladekho ezert beepitenek melegitoket a vizkorbe.
    Ugyanugy tobbet fogyaszt mind a ket fajta melegiteskor.
    A Ford ezert hozta be a kormany futest de az ulles futes is emiatt lassan alap aras lesz.
    A Fabiamba is kellett kiegeszito futes mert ha lassan menni vele kell 15km mire langyosat fuj.Igy par km…
    De a tobblet aram miatt picit tobbet eszik.(Igy is megall 5korul 🙂 )
    A masik mikor van -10?Vagy hidegebb?

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Nálunk biztos nem lesz ártámogatás, sőt, ha már elegendő számú villanyautó lesz, akkor majd felébrednek a kormányok, hogy b@szki, ezek nem fizetnek, se regadót, se útadót, se telj. adót, se ua. fogyasztási adót, hát akkor mi miből élünk, és majd belecsapnak a lecsóba.
    Olyan lesz ez is mint a PB-gáz, a kezdetekben volt buli, illegálisan. (80 FT/palack)

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Most nekem az jutott eszembe, ha a júzer környezetkímélő módon araszol a dugóban -10 °C-ban, akkor meddig bírja az akksi, ha villannyal fűt? Ugyanez persze érvényes az autópályázásra is, itt nincs annyi hulladék hő.

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Ha az egyik oldalt nezzuk akkor tenyleg sok a 10milla.
    Ha a masik oldalt hogy lesz egy elektromos auto amiben konkretan nem igazan van ami elromoljon
    ertem en turbo injektor speci kuplung es tarsai meg az hogy a frissiteseket ugyanugy megkapja mint
    a tobbi Tesla, felszereltsege se alap meg ami alapnak mondott mert olyanok vannak benne amit mas marka
    vastagon mer.Akkor mar foleg nem annyira sok hogyha valaki nem 2evre vesz autot.
    En is gondolkozom rajta de meg varok 1-2evet a nevezessel ugy is 3-4ev mire ide eler.
    Addig a Skodri is birja,talan meg tovabb is 🙂
    Szerintem nagyot fognak ezzel guritani.

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    szomorú vagyok, hogy nem az elektrolitot nyomják ennyire…..hanem az őskövület Li akksikat. Hamar lemerül, lassú a töltés, rövid élettartam az újrafelhasználás nem megoldott. és nem mellékesen ugyanúgy szennyez, hisz az elektromosságot nem fúziós és megújuló erőművekből állítjuk elő (csak pár %-ot, ami sovány vigasz).

  • 2017.10.28. at 05:45
    Permalink

    Teljesen friss ide kapcsolódó hír, Németországból: mostantól az elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár, kisebb korlát, hogy nettó 60 ezer eurós listaár felett nem jár kedvezmény. Ezzel egy időben elkezdik a töltőhálózat fejlesztését is.

Vélemény, hozzászólás?