Újabb botrányban több német autógyártó

Nem a karterrel, hanem a kartellel van gond a németeknél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kartellezés gyanújába került öt német autógyár, a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler. Lehet, hogy ennek a dízelbotránynál is nagyobb füstje lesz?


A Kern András és Stohl András, na meg persze Ónodi Eszter főszereplésével 2000-ben újrakészített Meseautó című film óta már mindenki ismeri a hozzá nem értőnek gondolt autós megtévesztésére szolgáló, a "az index belever a karterbe" kifejezést, most viszont nem erről van szó, hanem a versenyjog megsértéséről, amit kartellezésnek neveznek. Utóbbi gyanújába került a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler a Der Spiegel pénteki jelentése szerint.
Hirdetés

A német hírmagazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen ismertetett részletek szerint a súlyos versenyjogsértésről a VW adott át információkat a hatóságoknak "egyfajta önfeljelentés" formájában. A VW szerint a cégek a kilencvenes évek óta több mint 60 munkacsoportban, 200-nál is több munkatárs részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről. Az egyeztetések célja a verseny kiiktatása volt - írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az "ötök körének" esete lehet a német gazdaság történetének egyik legnagyobb szabású kartellezési ügye.
A gyártók egyebek mellett arról is egyeztettek, hogy mekkora önálló tartályrendszer szükséges a dízelmotorral szerelt kocsiknál a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag használatához. A nagy tartály drága, ezért inkább abban állapodtak meg, hogy kisebb tárolórendszerrel szerelik a dízelautókat, így viszont nem lehetett elegendő AbBlue-t hozzáadni az üzemanyaghoz. A jelentés szerint ez a titkos, jogsértő megállapodás volt az alapja a VW-nál 2015-ben kitört dízelbotránynak, rámutatva, hogy a kelleténél kisebb tartály miatt csak "trükközéssel", a károsanyag-kibocsátást manipulálásával lehetett gondoskodni arról, hogy az érintett dízelautók vizsgálati körülmények között ne lépjék túl a kibocsátási határértéket. Így aztán elgondolkodtató, hogy a Volkswagen önfeljelentése nem inkább védekezésnek számít-e, de ezt döntse el mindenki saját maga.
A Der Spiegel értesülése szerint az ötök a beszállítók kiválasztásáról és alkatrészek gyártási költségeinek összehangolásáról, de még a kabriók lenyitható tetejének műszaki részletkérdéseiről is egyeztettek. A VW a versenyjogi hatóságnak benyújtott dokumentumban úgy fogalmazott, felmerül a gyanú, hogy a Volkswagent és a konszernhez tartozó Audit és Porschét is érintő egyeztetés a versenyjogi szabályokkal ellentétes magatartásnak minősülhet, ugyanakkor a Der Spiegel szerint a versenytárs Daimler is benyújtott egy hasonló "önfeljelentést". A hetilap mellett a Handelsblatt című üzleti lap is arról írt pénteken, hogy jogsértő megállapodás jöhetett létre az AdBlue használatáról. A lap szerint az Audinál a dízelbotránnyal összefüggésben az idén márciusban lefoglalt dokumentumokban arra utaló jeleket fedeztek fel, hogy több német gyártó a legfelső szinten elkötelezettséget vállalt a kisméretű tartályok rendszeresítésére. Az ügyben a német hatóságok mellett az Európai Bizottság is vizsgálatot folytat. Egyelőre egyik érintett sem nyilatkozott.
Mint az ismert, a dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a Volkswagent, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el, ezeket visszahívással orvosolták. Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely a napokban bejelentette, hogy önként - 220 millió eurós (68 milliárd forint) költséget vállalva - módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Csaltak vagy nem a német hatóságok már több város /egyenlőre központból/ kitiltották a dizel autókat, de az
    adórendszerrel is “büntetik” az ilyen autók tulajdonosait.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Én is úgy gondolom hogy nem fog esni az eladás, aztán ha a növekedés lassul talán azt lehet majd ezzel magyarázni (bár úgy nehéz lesz hogy minden érintett autógyár növeli a termékkínálatát).
    És az üzemi eredmény drasztikus romlása sem várható, mert ha csökkenne is az árbevétel azt azonnal – akár drasztikus lépésekkel – kompenzálják a költség oldalon. (Ezen a téren a Toyota után talán a VW-nek van a “legjobb” menedzsmentje). Szóval a büntetés mértéke a profit és osztalék oldalon jelent majd csökkenést elsősorban. Ezzel viszont lehetőség nyílik újra, hogy “bizonytalan kezekben lévő” részvényeket kiszedjék onnan, bár beszédes pl. hogy a VW részvény árfolyama a dízelbotrány után sem esett ki tartósan a 120-140 eurós sávból (eszközérték). Szóval ahhoz hogy nagyot szakadjon az árfolyam a cég létét veszélyeztető bírság kell, amit gyanítom hogy a németek – mint az EU legerősebb gazdasága – nem fognak engedni, bár kétségtelen nekik is jól jönne az “extra” költségvetési bevétel (tekintve pl. hogy a menekültek ellátása több milliárddal növelik a költségvetés kiadási oldalát).
    A BMW-nél egy 60 eurós árfolyam jelenthet jó beszállási pontot (de valszeg nem esik ekkorát).

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Semmi, ez a történet nem elsősorban a károsanyag kibocsátásról fog szólni, hanem a kartellezésről. Ez 2 külön dolog – a háttérben itt árfixálás állhatott, aminek csak eszköze volt pl. a tartályok azonos méretezése, acélipari beszállítók megritkítása vagy az azonos sebességnél felhúzódó kabriótető. Ezek lényege az volt, hogy minden résztvevő gyártónál alacsonyan tudják tartani a költségeket, de (mivel nem versenyeztek egymással) magasan a vevő által fizetett árat. A részletekre addig úgy sem derül fény, amíg le nem zárul a nyomozás.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Fogadok veled , hogy fog … Vw , Skoda ,Seat nem prémium és azok is ugyanúgy érintettek mivel a Vw csoporthoz tartoznak … egyébkén ha nekem lenne német autógyárban részvényem már rég eladtam volna mert akkorát estek az elmúlt 1-2 napban… szóval hidd el hogy fognak esni szépen .

    2016 os adat BMW eladott 2.247.485 db autót
    2016 os adat Vw csoport eladott 10.312.000 db autót
    Merciről nincs pontos adat de ha jól emlékszek 2.000.000 krüli darabszámot produkált 2016 ban .

    Na már most számoljuk ki ez alap hangon több mint 14.500.000 db Európán gyártott autót jelent évente … ha csak azt veszem alapul hogy minden 20. ember elpártol a német márkáktól az -5% os visszaesést jelent egyik évről a másikra … ami alap hangon is több mint 700.000 autót jelent amit ha beszorzunk az elmaradt üzleti haszonnal rögtön kiderül hogy az autónkénti 80 eurós spórolás nem volt túl jó befektetés … a fő részvényeseknek pedig egy a lényeg a részvények értéke felfelé az osztalék pedig a zsebükbe vándoroljon ….. ebben az esetben a részvények lefelé az osztalék meg elmegy bírságra … szóval tényleg jó húzás volt … de tovább megyek csak 1 évet számoltam nem tudni hová gyűrűzik még be és hány évig kapják a cumit … szóval a 700.000 autóvásárló aki minimum elmegy az csak 1 év … és semmi nem garantálja hogy a 700.000 autóvásárló majd mikor cseréli a Francia, Olasz, Japán , Svéd ,Koreai autóját újra vissza fog ülni a német autókba … ergó ennek azért távlati hatásai jóval nagyobbak mint most azon viccelődnek hogy ez csak egy kis kartelezés … Véleményem szerint ez egy akkora visszaesés is lehet mint anno a világválságkor tapasztalható volt … csak itt Németországot sújtja … és hát a Magyar gazdaság is kitett ennek a körnek elég rendesen gondoljunk Kecskemétre a Merci gyárra illetve a Győri Audira …

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Nem is tudom vakságod, vagy naivságod nagyobb 🙂

    “lejárató cikk a német autókkal szemben”
    és a német Der Spiegel indította?????

    “A BMW épp most adott ki egy közleményt amelyben leszögezik: autóik károsanyag-kibocsátását nem manipulálják, megfelelnek minden követelménynek”
    [url]http://equaindex.com/equa-air-quality-index/[/url]
    1. Manufacturer=BMW
    2. Show 100 entries
    3. EQUA Aq Index (NOx!) szerinti rendezés
    “A” index jelentése: Euro 6 dieselnek előírt NOx-nál többet nem bocsát ki
    “C, vagy B-A” index = Euro 5 dieselnek előírt NOx-nál többet nem bocsát ki

    Euro 6-os BMW-k 23-ból [b]4 teljesíti[/b], 19 nem az Euro 6-ot
    Euro 5-os BMW-k 18-ból [b]0 teljesíti[/b], 18 nem az Euro 5-öt
    tehát hazudnak még most is, a többinek ne higgy!

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Amúgy látszik, hogy veletek minden szart megtudnak etetni az újságírók.:) Ez egy lejárató cikk a német autókkal szemben. A többi márka nem nézi jó szemmel, hogy ekkora eladási számokat produkálnak,

    A BMW épp most adott ki egy közleményt amelyben leszögezik: autóik károsanyag-kibocsátását nem manipulálják, megfelelnek minden követelménynek. Állításuk szerint nem vettek részt semmilyen trükközésben az Adblue tartályokkal kapcsolatban sem – ezzel reagáltak arra az állításra, hogy a kartell tagjai közösen határoztak meg egy meglehetősen kicsi méretet (nyolc liter) az adaléktankhoz.

    A BMW-nél ezzel szemben azt mondják, Adblue-tartályuk a katalizátorral, illetve részecskeszűrővel kiegészülve megfelelő mértékben csökkenti a nitrogénoxid-kibocsátást, így nincs is szükségük arra, hogy visszahívják az Euro 6-os normát teljesítő járműveiket. Az Euro 5-ösökhöz ugyanakkor önkéntes, ingyenes szoftverfrissítési lehetőséget kínálnak fel.

    A bajor márka szóvivője azt is hozzátette: biztosak a dolgukban, így nem is tartanak az ügyben folyó vizsgálatoktól, nyomozástól.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Ha csak minden 5 vásárló pártol el a német autóktól az -20% os bevételcsökkenést jelent ha minden 10. akkor -10% ha pedig minden 20. ami racionális feltételezés tekintve hogy full hülyének nézték a vevőket -5% visszaesést jelent a termelésben … számoljuk ki mennyit nyertek és mennyit vesztenek most + a bírság … ráadásul aki most autót venne és németet vett idáig de pl japánt vesz az 4-5 évig nem fog másikat venni és nem biztos hogy a japán után újra visszaül egy német autóba … Szóval ezt szerintem így is kellene nézni .

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Az élelmiszerből csak Magyart veszek olyant aminek Magyar tulajdonú cége van nem olyant ami Magyar zászló alatt külföldi tulajdon … multiknál sem vásárolok csak a helyi kisboltban . És azért egy autó megvásárlásakor lehúzott milliók nem egyenértékűek egy szeletelt 100grammos szalámiban található kevesebb hús árával szerintem … bár biztosan van aki vitatkozik ezzel .

    Azon is el kellene gondolkodni , hogyan tudják pl az Audit árulni az USA területén az Európai árak 2/3 ért úgy hogy azt oda is kell szállítani ” autónként 1 millió a behajózás + a kikötőben a mozgatás és egyéb tárolás költsége” és még 10% vámot is ki kell rá fizetni mivel nem USA termék … ez senkinek nem gyanús hogy full átverik az embereket Európában és lehúzzák ? És hiába jönnek itt azzal hogy az Euban átlag 21% az áfa mert a nettó árakat kell nézni és a nettó eladási áron olcsóbb az Eu-ban gyártott autó az USA területén mint az Eu-ban ….

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Jó, de akkor se értem, hogy miért csinálnak sokan ebből ekkora ügyet, hogy e miatt nem vesznek német autót. A vásárlónak most ebből milyen kára lett ugyanúgy megkapta az autóját. Ha egy boltban a vásárlóra rásóznak egy felemás cipőt az átverés, de ebben most mi az.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Jajj nekem micsoda átverés összedolgozott 5 nagy autógyár…ez miatt aligha fognak a márka hű emberek másik autót választani. Aki igen az majd vesz Teslát az aztán a rendes cég élő embereken kísérletezik ki az autopilot módot. Majd felkeni őket a falra. Ez úgy látszik senkit nem zavar.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Akkor ennyi erővel ne vegyél semmilyen autót. Azt hiszed a többi márka nem csinál olyat amivel átvernek? Itt van az élelmiszeripari botrány, akkor olyan élelmiszert se vegyél amibe nem azok az alapanyagok, mint az eu többi országában 🙂

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Én addig 1-2 kivétellel csak német autókat vettem vagy béreltem és most is azok közül böngészgettem mindig új autóim voltak tehát mondhatni visszatérő vásárló/bérlő vagyok … de nálam most jött el az az idő mikor soha többet nem veszek német autót . Az ok pusztán annyi , hogy szeretem ha átvernek és ahol átvertek azokkal nem üzletelek tovább már a diesel botránynál is rezgett a léc ,de most végleg leesett … ha csak minden 5. német új autó vásárló gondolja így ahogy én már most megszopták magukat …

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Épp most jött ki egy lista, hogy a német prémium autók több kategóriában is a legmegbízhatóbbak… Persze ti ezt is csalásnak fogjátok hinni bezzeg ha japán autókról jönne ki lista akkor az hihető de ha németről akkor nem. Nézd meg az új 5 öst már most agyondicsérték a tc n is amíg ilyen diesel motorokat gyártanak mint az 530d addig nem sokan fognak elektromos autóba ülni.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Túl sok érdek sérülne, ha komoly büntetést kapnának a felsorolt cégek, ezért inkább kitalálnak egy kompromisszumot megoldást, ami egyedül a cégeknek lesz elfogadható. A legszomorúbb az, hogy ezek a hülyek azt hiszik, az önfeljelentéssel minden egy csapásra megoldódik , senkit sem fog érdekelni, hogy hazudtak évekig 🙂

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Valóban fölényesek, de másban:
    Hazudozásban, pofátlanságban, kivagyiságban.
    Nem írom, hogy szar autókat csinálnak, mert az inkorrekt lenne, de az, hogy kiemelkedően jókat készítenének az a vicc kategóriája és csak az elfogult, dilettánsok hiszik el.
    Aki egy kicsit is utána jár a dolgoknak, esetleg még tapasztalata is van benne, az tudja, hogy ezek mindent gyártanak, csak megbízható, tartós autókat nem. Az igazán jó autónak pedig ez az alap feltétele.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    megérik a pénzüket, de ne legyünk már álszentek ! ahol milliárdokról van szó….! tudjuk jól, hogy effektiv a nyugati háborúk már nem harctéren zajlanak (a közelkeleti – usa-francia-orosz bohóckodások nem ide sorolandók. vonnék még párhuzamot az álszentségre demokratikus usa vs halomra bombázott ártatlan civilek/arabok…..), hanem pl. a termelésben, szolgáltatásban.
    ahogy az EU büntetgeti az amcsi IT cégeket, úgy az amcsik az autóipart b@szogatják. azért ugye senki sem gondolhatja komolyan, hogy adott országok cégei nem kartelleznek? persze persze, csak a németek ugye…. :D:D:D:D:D ez kb olyan tompa szint, mint amikor valaki azt mondja, h a magyarok irigyek. igen, de az összes emberben benne van az irigység , az egész rohadt planétán, nem csak a magyarokban. szóval, nyugodt lehet mindenki, hogy IT cégek, TELEFONSZOLGÁLTATÓK, AUTÓGYÁRTÓK mindenki kartellezik 🙂 hogy mindenkinek maradjonisjusson is, nem szép dolog egyébként, de hozzátartozik a bizniszhez, számomra ez tisztán átlátszó, ez a következő lehúzás.

    amikor az amerikaiak hörögnek a “csalószoft” miatt, de amúgy szétcseszik a Földet a co2-jükkel (picit persze csúsztatok, de 14-15% a rájuk eső rész, annyira nem kevés azért)….szóval látjuk a problémát ugye, nem a harctéren folynak a hatalmi harcok.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Pl. milyen “nem kicsit jó” autót gyártottak az elmúlt 10-15 évben amióta ez a kartellezés valószínűleg nagyiparban folyt?
    A Porsche a ’90-es években felhagyott a léghűtéses motorokkal, aztán Barbie-autókkal próbálkozott, ma meg már több SUV-t gyárt, mint sportautót. Inkább híres ma már arról a gyár, hogy a legnagyobb profitot termelik egy autón, meg meghekkelik a megbízhatósági statisztikákat, szóval ők biztos nem.
    A VW is pont ennek a korszaknak az elején döntött úgy, hogy a népautó ipart lepasszolja a Skodának, s a Golf ami korábban a Focus konkurense volt többezer euróval többe került, de legalább árja török vendégmunkások helyett most már tót juhpásztorok összeszerelésében is rendelhető. Nem tudok tőlük se nagy durranást mondani – a VW Lupo pl. aranyos kisautó volt, de ennyi. A Phateont szánták talán annak, de ma már úgy kerülgetik az autószerelők, hogy öröm nézni (ahogy Passatok is tömegével állnak az autóutak mentén felnyitott motorháztetővel). Esetleg a Scirocco? No de hát az is csak egy Alfa Brera koppintás…
    A Mercedes is annyira hű de mesteri szintre fejlesztette az autógyártást, hogy sorra mutatja be a Renault átmatricázott modelljeit saját égiszük alatt, s olyan óriási blamákat sikerült bemutatnia, mint az R-osztály, az SLK vagy a GL és M osztályok. Mentségükre legyen szólva, legalább a kisautó részleget megmentették az armageddontól és a G-t is gyártásban tartják (igaz, csak olajsejkek tudják mefizetni). Viszont ami talán mindennél jobban jellemzi a minőségromlást, hogy a 2000-es évek elején még Európa-szerte a taxisok körében de facto egyeduralkodó gyártó volt, ma már egynek nem jutna eszébe a csillagos márka felé fordulni. Persze van az a marketinggépezet (meg most már tudjuk kartell is), ami ennek ellenére is segít magasan tartani a profitot…
    Az Audi meg BMW esetében még én is elhiszem, hogy gyártottak fain járgányokat. A TT tényleg csodás szörnyeteg minden verziójában – s nem azért mondom, hogy haza beszéljek. Meg az R8 is remek Jürgen-Lambó. De hogy ha végignézek a hétköznapi járgányaikon (amiket a vásárlók 98%-a vezet) nem hogy világmegváltó, de még egy kicsit kiemelkedőbb modellt sem igen tudok említeni. Talán az A3? Az keveset romlik el a gyártóhoz képest. BMW-nél is ugyanaz a helyzet: akad egy-két nevezetes típus és a hátsókerékhez való ragaszkodás is dícséretes, de mi ez az X-es szekérfelnis szerencsétlenkedés meg ez a sportossághoz való agyatlan ragaszkodás?!
    Akárhogy kéne összefoglalni, az elmúlt 15 év max. az eladási számok tekintetében szólt a német gyártókról, de aki műszaki szemmel nézte ezt az egész prémiumosodást az a fejét fogta néha. Imidzs meg brandépítés folyt főleg a német autógyártók termeiben, nem autófejlesztés. Azt szerintem már outsourcolták Indiába.

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Nem meglepő, a katalógusok nagyon sok paramétereivel trükköznek a gyártók, ez már régóta nyilvánvaló. Naná, hogy leegyeztetik. A csomagtartókba senki sem tud annyi litert bepakolni, a légellenállási tényezők nevetségesek, fogyasztás, teljesítmény, végsebesség, emisszió, olajcsere intervallum …
    Ha kapnak is egy jó nagy bírságot, még úgy is megérte.

    Mi a helyzet a többi európai gyártóval, vajon mekkora az Adblue tartályuk??
    A Mazda teljesíti az Euro6-ot pisi nélkül is, persze az alacsonyabb kompresszió alacsonyabb termikus hatásfokkal, így magasabb fogyasztással jár…

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Ez az 5 német, gerinctelen, sunyi gyártó megérdemelné, hogy végleg megszűnjön (csak a rengeteg ártatlan beszállítót, és munkást sajnálnám)! Lépésükkel bizonyíthatóan évi több, mint 100000 embert ölnek meg! Köszönjük németek a modern kori népirtást!

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Hihetetlen, hogy nem látod át tetteik súlyát! És milyen vakon elfogult vagy. Könnyebb így, mint beismerni, hogy téged is átvágtak? Pl. ez a cikk eljutott hozzád?
    [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2017/07/21/a_bmw_kiirta_hogy_engine_failure_es_mar_langolt_is/[/url]

  • 2017.10.27. at 16:07
    Permalink

    Igen, vélhetően ez most nagyobb port fog kavarni, mint Ganxsta Zolee zenei formációja:)))

    A rafkós német gyártók milyen ügyesen hitették el velünk, hogy köztük bizony ádáz küzdelem zajlik és hogy ez a verseny ösztökéli őket a minél magasabb nívó elérésére. Közben meg a háttérben sutyiban összejárogattak egyeztetni. Totál hülyének nézik az embert, immár sokadszorra. Egy kabaré, amit ezek művelnek, komolyan mondom:)

Vélemény, hozzászólás?