Amíg lehet, a taxisok kitartanak a benzinpusztító limuzinok mellett

Nem akarnak hibrid taxikat a New York-i utasok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelenleg 14 féle autó lehet taxi New Yorkban, a városvezetés a hibrideket nyomná, a taxisok és az utasok az alvázas őslényt akarják.

Sokat fogyaszt, mégis ezzel lehet a legtöbb pénzt keresni New Yorkban. A Ford Crown Victoria egy rég letűnt kor maradványa, az alvázas felépítésű karosszéria mozgatását V8-as benzinmotorra bízzák, amely a hátsó kerekeket hajtja. A világ egyik legzsúfoltabb metropoliszában a személyszállító vállalkozók azonban mégis foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez a járműhöz. Hiába magasak a fenntartási költségek, az utasok jobb szeretnek egy Crown Victoriában utazni, mint egy hibridben. Azokat szűknek tartják, gyakran megvárják a következő szabad autót, ha egy hibrid áll meg nekik. Egy olyan városban, ahol mindössze 13 401 darab taxi engedély van kiadva, ez igen nagy fegyvertény. Sokat lehet vele keresni, és keveset kell költeni a fenntartására. A hibridekkel sok a baj, egy apróbb javítás miatt is hosszú időre – már 1 nap is rengeteg – kivonja azokat a forgalomból, miközben a Crown Victoriában nincs, ami elromoljon.
A Ford Crown Victoria ráadásul igazi jelképe lett New Yorknak, a helyiek tágassága miatt kedvelik, a turisták pedig kötelezőnek érzik, hogy kipróbálják az „igazi” Yellow Cab-et. A városvezetés azonban gőzerővel dolgozik a nyugdíjba küldésén. Jelenleg 14 olyan autó van, amelyet taxiként forgalomba lehet helyezni a városban, az idei év végén hirdetik ki annak a pályázatnak az eredményét, amelynek győztes típusa 2014-től kezdődően egyedüliként lehet majd taxi New Yorkban. A tulajdonosok és a sofőrök már most azon aggódnak, mi lesz velük ezt követően, mindenképpen megnövekedett költségekre számítanak, hiába lesz alacsonyabb a benzinszámla, ha többet kell költeni a karbantartásra. A váltást azonban nem lehet elkerülni, a Ford az idei év végén leáll a Crown Victoria sorozatgyártásával, a taxikat pedig néhány év elteltével mindenképpen le kell cserélni. Hiába az egyszerű és tartós konstrukció, a New York-i forgalom az átlagosnál jóval nagyobb igénybevételt jelent az autóknak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?