Újabb Wankel-motoron dolgozik a Mazda

Nem áll le a a Wankel-motor fejlesztése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán gyártó a Frankfurti Autószalonon bejelentette, hogy nem álltak le a Wankel-motor fejlesztéseivel. Legkorábban két év múlva érkezhet az RX-8 utódja.


A Mazda 2012-ben szüntette meg a Wankel-motoros RX-8 gyártását, melyet követően sokan úgy gondolták, hogy a forgótárcsás erőforrás végleg eltűnt a japán gyártó kínálatából. A Frankfurti Autószalonon a cég elnöke, Masamichi Kogai azonban bejelentette, hogy egy mérnökcsapat nagyon lelkesen dolgozik azon, hogy ismét egy Wankel-motoros, azaz bolygódugattyús autót dobjanak piacra.
Hirdetés
Céljuk, hogy egy naprakész és a hagyományos dugattyús motorokkal egyenrangú technikát hozzanak létre. Kogai elmondta, hogy amíg az új fejlesztés nem felel meg 100 százalékosan a mai előírásoknak, addig nem hozzák nyilvánosságra a részleteket. Várhatóan 2017-ben érkezhet legkorábban, és minden bizonnyal egy RX-8 utódban fog bemutatkozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Én nem értek a technika eme vívmányához, mivel összeomlott a kép, azt hittem eltűnt a cikk. Bocs csak próba volt!
    Ha már újra itt vagyok, had meséljek még mert a motoroknak van egy másik gyengéje, amivel leginkább a környezetvédelemnél szoktam írni, de onnan már kitiltottak! A kazánok hibáira próbáltam felhívni a figyelmet, a sok széngáz mérgezés miatt, de úgy tűnik ez nem probléma!!! Tudomásom szerint az autóknál is van égés, de lehet-e ezen változtatni, vagy finomítani, kell-e egyáltalán? Persze tudom mérnökök tömkelege fejleszt, de valljuk be őszintén, minden hír ellenére, vannak itt is hibák amiket összefogással, vitával talán javíthatunk!
    A vw cirkusz, valószínű nem kompjuter hiba, szerintem! Éppen itt van a hibrid a Golf GTE, lehet kötekedni, de nehogy kiderüljön a többinél is valami!

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Hogy melyik motor a “szar”, vagy melyik a jó, talán az idő ad, vagy már adott is választ. A W. motor, nem tudott az á-ról a b-re lépni, ‘elvileg sem jó’, hiába a sok fényezés! Ezt, ezen az oldalon már leírták. Nincs benne alternáló mozgás, akkor az excentrikus főtengely mit csinál? Ja közben forog is, ezzel csak a hagyományos motor vezérlését látja el, igen drágán, a főtengelyt pedig ugyanúgy hajtja mint a “szar” motor, csak kisebb csapkiállással. Lesz-e folytatás, igen, de ezen az 1700-as években született elven aligha. Jó üzlet volt a sok hiszékeny miatt, akik a lóról nem tudnak leszállni. Ugye kikötés, hogy amit egyszer már leírtak nem szerepelhet még egyszer, a W. motor cikkeivel kitapétázható egy tíz emeletes ház. Nagy égés a ‘hozzá értőknek’! Mi a folytatás, az ‘otto- dizel- atkinson’, 10ooo-es fordulattal. Energiákról, anyagokról beszélünk! Ha energiát levenni nem tudnak róla max. legyezőnek jó lesz, csak ne a lángszóró felével, mert perzsel! két alternatívát látok, a “gömb” és az ‘fdrm’ motort. A gömb motor egy előreláthatólag magas fordulatú, az fdrm egy lassú nagy nyomatékú. A gömb kiváló kompresszor tulajdonsággal is rendelkezik, ezt nem előnyére írom, de a dugattyús is az. Fele-fele, ma még mondhatjuk, a dugattyústól annyiban jobb, kiegyensúlyozott. Az fdrm motor, már tervezéskor a “motor tulajdonságokat” domborította ki, amikor is a munka oldal előnyös erőkarját helyezi előtérbe, az érintő irányú robbanást, A forgórészen kívül helyezi az alternáló mozgást, (nincs motor alternáló mozgás nélkül!!!), de centrikus főtengely igen, kiegyensúlyozott főtengely-dugattyú igen. A fordulatszáma növelhető, ‘minden’ alkatrésze kényszer vezérelt, (igaz nem sok van belőle!!!), a folyamatos egy irányba ható erők sem hátrányok. De nem akarom ezeket sem polírozni, VITASSUK meg. A magyarok arról voltak híresek, hogy értenek az autókhoz, hova lett ez a szakértelem? alkossuk meg közösen a jövő motorját és ne azon vitatkozzunk miért “szar” a régi, mutassuk meg mi a jobb!!! Nem felejtettem el a kis gömböcöt, a kugel motort, ahol az erők oldal irányba hatnak, és nincs az az anyag ami ezt kibírná, de gondolkozni lehet!!

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Egy párszor már letettek róla, de mindig előhúzzák a tarsolyból. Kíváncsi vagyok, mit tudnak még kitalálni erre a koncepcióra? A működési elvet tekintve kisebb mechanikai veszteséggel kellene(!) dolgoznia, mint a hagyományos motornak,kvázi kevesebbet is kellene(!) fogyasztania. Ezt eddig nem sikerült elérni! Plusz még az élettartam sem túl hosszú gazdaságos anyagokból építve. Kíváncsi vagyok most mit eszelnek ki?

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Szükség van unikális termékekre, egyetértek.
    Kár hogy ez azt a rokonomat, akinek a 2. blokk kotlott meg az RX-ében, nem vigasztalja. Tudom azt, hogy az csak egy autó, de hát a nemzetközi fórumokat bújva is ömlik a sz.r az RX8-ról.
    Japán sportautót kerestem nem túl régen, lehetséges aspiráns volt az RX8 is. Másik rizsrakéta mellett döntöttem, pedig ez az autó gyönyörű. Mégsem mertem bevállalni a bizonytalanabbnál is bizonytalanabb jövőt.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Rossz döntések ma is születnek, a piac meg dönt. De ha mazdáéknál van pénz reszelgetni, akkor én szurkolok nekik. Mondjuk inkább az olcsón előállítható motort és rendszeres cserét tartom életképesnek -ez is csak egy alkatrész…- mint egy túlbonyolított a wankelből kihozni a hosszú élettartamot 😀

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Nem véletlenül tettek le róla, ma viszont más szinten tart a technika. Csak a Mazda makacskodott röpke fél évszázadot, de inkább ez érjen be mint a szkájaktívdízel 😀

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Izgalmas koncepció. Kár, hogy eddig életképtelen.
    Van egy a családban, eladó. nem egészen 100 ezer km. alatt ez a második motor, ami elszállt benne. Jelenleg tehát ismét üzemképtelen.
    Ha valakit érdekel, keressen privátban.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Magas olajfogyasztás- hamarosan kisebb lehet mint akár egy Tsi motoré
    magas üzemanyagfogyasztás-nagynyomású rendszerrel sok mindent lehet csökkenteni,
    alacsony fordulaton kis nyomaték-turbo-wankel,
    alacsony élettartam eddig is csak a gyűrüket érintette, majd befigyel ide is az F1-es technika,
    magas emisszió-a Vw dízelnél semmi sem magasabb már a Kamaz meg az Ifa sem:)))

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Elonyok:
    Konnyu
    Kompakt
    Egyszeru felepites
    Magas fajlagos teljesitmeny

    Hatranyok:
    Magas olajfogyasztas
    Magas uzemanyagfogyasztas
    Alacsony fajlagos,teljesitmenyhez viszonyitott nyomatek,az is csak magas fordulatszamom
    Alacsony elettartam
    Magas karosanyag-emisszio

    Utcai autoba ilyet tenni zsakutca.nem kozlekedesre valo. Max versenyautokba,oda meg egesz jo.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Van előnye, csak több a hátránya. Összességében nincs előnye, hiába nem végez alternáló mozgást. Előbb utóbb sikerül elfogadhatóvá csiszolni, hogy közútra is jó legyen? 🙂 Köszi, maradok az alternáló szaroknál.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Méghogy semmi előnye a hagyományos motorokhoz képest :)))
    Alternáló mozgás, utána kellene nézni mi az, és milyen hatékonyságcsökkenést okoz.
    Én drukkolok a Mazdának, előbb utóbb sikerül nekik olyan szintre csiszolni hogy már közútra is elfogadható lesz, majd tudja a megfelelő élettartamot motorbontás nélkül. Versenypályára most is jó technika, csak épp nem használják, helyette az alternáló szart, közúton meg a szar kicsi turbot hagyományos technikával.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Talán az egyetlen japán autó, amelyik használtan óriási lutri – vagy még annál is nagyobb. Finoman szólva nem öregbítette a Mazda hírnevét. Viszont az egyetlen autógyár, aki még wankelezik – ezek szerint talán tudtak még rajta valamit csiszolni.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Igen, ezek az előnyök, de legalább ennyi súlyos hátránya is van- kis élettartam, fokozott olajfogyasztás, nehézkes javíthatóság, pár szaki van csak Mo aki normálisan hozzá tud nyúlni, magas fogyasztás, alkatrész utánpótlás- ezért ha mindent latba vetünk, összességében nem jobb a hagyományos motoroknál. Amúgy szimpatikus, ahogy a Mazda próbálja életben tartani, de ez talán csak a különlegessége miatt lehet.

  • 2017.10.28. at 13:03
    Permalink

    Normális áron adnák, én vennék újat akár olajcserénként is… amúgy (másik véglet) meg kell nézni milyen üzemórák és árak röpködnek a motorsportban. Ahhoz képest az 50-100ezerkm/motor egy elég jó kompromisszum. Hangsúlyozom, nem utcára gondoltam 😀

Vélemény, hozzászólás?