Egy nagy család: a PSA és Toyota közös személyszállítói

Nem csak a Citroën, a Peugeot és a Toyota is új mikrobuszt hoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ami a Citroënnél SpaceTourer, az a Peugeot-nál Traveller, a Toyotánál pedig Proace Verso. Mind kiváló családi, de akár céges, reprezentatív személyszállítók is lehetnek.


Három márka három nagyméretű egyterűje, illetve inkább kisbusza mutatkozott be a Genfi Autószalonon. A Citroënnél SpaceTourer, a Peugeot Traveller és a Toyota Proace Verso valójában közös és szinte azonos modell. Amit korábban a Citroën Space Tourer kapcsán elmondtunk leírtunk, az a Peugeot és a Toyota családszállítójára is igaz. Mindhárom modell háromféle hosszúsággal és kétféle tengelytávval, csakis PSA-féle 1,6 és 2,0 literes turbódízelekkel lesz kapható. Az 1.6-osok 95 és 115 lóerősek lehetnek, a 2,0 literesek 150 és 180 lovasak. A kisebbik dízelhez opcióként robotizált váltó is lesz, a nagyobb erősebbjéhez pedig alapáras a hatsebességes bolygóműves automata.
Hirdetés
Felszereltségükkel és szolgáltatásaikkaal is személyautósnak mondhatók az újdonságok. Az utasterek akár nyolcülésesek is lehetnek, a legkirályibb kivitel a második üléssorában is forgatható foteles hatüléses lesz. Érintőképernyős, MirrorLink funkciós infotainment rendszer ugyanúgy lesz, mint táblafelismerő vagy holttérfigyelő. Sofőrsegédből továbbá ráfutásvédelem és sávelhagyásra figyelmeztetés is lesz. A kényelmi funkciók közül említésre méltó az oldalsó, elektromos mozgatású tolóajtók láblendítéses nyitása, illetve a hátsó szélvédő külön nyithatósága. A PSA-Toyota hármasiker egyértelműen a Mercedes V-osztály, illetve a Volkswagen Multivan - természetesen jóval olcsóbb - konkurense kíván lenni, hamarosan furgonként is megjelennek. Fotóik, szolgáltatásaik láttán abszolút ígéretesek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:33
    Permalink

    Az alsó kép illusztrálja a legjobban, miért van komoly létjogosultsága ennek a kategóriának. Ezt a Grand Scénic, Grand C-Max és társaik nem tudják – a “tárgyalóbusz-feeling”:)

    A személyszállító változatokról már többször olvashattunk. Én kíváncsi lennék, hogy milyenek lesznek az áruszállító-verziók, az Expert, a Jumpy és a HiAce furgonok modernebb megfelelői.

Vélemény, hozzászólás?