A Mercedes C-osztályból is készülhet négyajtós kupé

Nem elég a CLA, nem elég a CLS, közéjük is kellene egy Mercedes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz C-osztály négyajtós kupéjáról szóló pletyka az "inkább nem akarjuk elhinni" kategória, pedig állítólag ilyen is lesz.

Tudjuk, hogy a prémiumgyártók minden, korábban nehezen elképzelt piaci rés kitöltésére képesek új modellt fejleszteni és hozni annak érdekében, hogy aztán még tovább tudják növelni eladásaikat és profitjukat, ám azt nemigen gondoltuk volna, hogy a Mercedes-Benz a CLA és a CLS közé újabb négyajtós kupét hozna. Pedig így van, miként azt Thomas Weber a Mercedes kutatás-fejlesztési igazgatója a brit Autoexpressnek nyilatkozta, "van hely a CLA és a CLS között".
Hirdetés

Ha jobban belegondolunk, valóban van, hiszen a CLA műszakiságával, de még műszerfalával is az A-osztállyal egyező, így fronthajtású, a CLS pedig az E-osztály alapjain készül, természetesen alapból hátsó-, opcióként összkerékhajtással. A C-osztály pedig kecses bár, nem egy keret nélküli ajtós kupé, mint a CLA és a CLS, tehát abból is jöhet még egy négyajtós kupé.
Így minden idők leginkább szerteágazó C-osztály-kínálata születhet meg, hiszen a tavaly debütált szedánt nem csak a múlt héten leleplezett kombi és a Kínának szánt nyújtott tengelytávú verzió, hanem a most még ismeretlen nevű, CLA és CLS közé célzott derivált, meg persze egy kétajtós kupé, egy kabrió, illetve a GLK következő generációja is követheti a platformon. Sőt, Thomas Weber szavai szerint ez a minimumként várható kínálat, de terveben van még egy terepkupé is, hiszen az a BMW-nél is bejött az X6-tal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?