A hónap idiótája vagy az év lúzere? Utóbbi a tóba csapódó ladás

Nem jött ki: a mező helyett a tóban állt meg a Lada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A manőver semmiképp sem jött ki, arról pedig nincs információnk, hogy a vízbe csapódó Lada kikerült-e onnan.

Szilveszter tájékán az év vége önmagában is a legrosszabb formát képes kihozni az emberekből - bizonyítja ezt az alábbi videó is, ahol vélhetően még némi alkohol is segített a srácoknak a józanság elvesztésében. A felvétel nem máshonnan, mint az elcsípett, meghökkentő videókat csokrostul termő Oroszországból származik, ezúttal azonban nem egy fedélzeti kamerából.
A YouTube videómegosztóra december 30-án feltöltött videó vélhetően a szilveszteri előtti "csapatást" kívánta csupán megörökíteni, s a srácoknak világhírt hozva nem csak egy, a hátsókerékhajtású Lada nedves füvön csúsztatását mutató snitt lett, hanem az utolsó manőver elszámolása miatt - ahol a Lada nem állt meg a mező szélén, hanem belecsúszott a mögötte lévő vízbe, vélhetően tóba - mára a net egyik kultuszalkotása lett, mely egy hónap idiótája címre rögtön esélyessé teszi a Lada sofőrjét, de tavalyi felvételként, még az év lúzere utólagos díjat is örömmel adnánk át számára.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?